Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Magyarország 200 ezer adagot adott el Portugáliának az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájából, beszerzési áron – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a portugál kollégájával, Augusto Santos Silvával közös sajtótájékoztatóján kedden Lisszabonban.

A 365 ezer eurós (csaknem 132 millió forint) szállítmány a magyar kormány teherszállító repülőgépén érkezett meg Lisszabonba. Szijjártó Péter hangsúlyozta: ha hagytuk volna elbizonytalanítani magunkat, és a minket érő támadások miatt végül úgy döntöttünk volna, hogy nem vásárolunk keleti vakcinákat, akkor a hazai oltási program nem állna ilyen jól, és nem tudnánk másoknak segíteni.
Emlékeztetett: Magyarország, még az elején, a nyugati oltóanyagok mellé keletieket is vásárolt, ennek a lépésnek pedig két fontos következménye volt. Az egyik az, hogy Magyarország ma egészségügyi szempontból az egyik legbiztonságosabb ország az Európai Unióban, felkészülten várja a koronavírus delta variánsát, miközben folytatódik az oltási program – húzta alá a miniszter. A másik pedig az, hogy van elég oltóanyagunk, így másoknak is tudunk segíteni – tette hozzá.

Eddig összesen 1 350 000 adag oltóanyagot adtunk el, kölcsön vagy adományba ennek a nyolc országnak – tájékoztatott. A miniszter kiemelte: a koronavírus-világjárvány ellen az oltás az egyetlen megoldás, és kulcskérdés, hogy az Európai Unió és partnerei felkészülten várják a negyedik hullámot. „Oltani, oltani és oltani” – Szijjártó Péter szerint ez a feladat annak érdekében, hogy a szeptember ne a bezárkózás, hanem az iskolakezdés időszaka legyen.
(MTI)
Fotó: MTI/Balázs Attila