Görög ortodox egyház: nincs mikrocsip és embriósejt a vakcinában

2021. július 21. 07:55

A körlevél összeesküvés-elméleteket igyekszik eloszlatni.

2021. július 21. 07:55
null

A görög ortodox egyház zsinata körlevélben próbálja eloszlatni a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatos téveszméket – közölte kedd este a Kathimeriní című görög napilap, amely közzé is tette a tizenkét kérdés és válasz formájában írt dokumentumot. A négyoldalas körlevél, amelyet Görögország templomaiban szándékoznak felolvasni a híveknek, nemcsak a vakcinák élettani hatásait firtató kérdésekre próbál választ adni, mint például az, hogy az oltások hatékonyak-e a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa ellen, de a gyakoribb összeesküvés-elméletekkel is foglalkozik.    

Csökken az oltás iránti igény Görögországban

„A koronavírus elleni vakcinákban nincsenek mikrocsipek. Ezek valóságtól elrugaszkodott elméletek, amelyek internetes félretájékoztatási kampányokon alapulnak” – olvasható a zsinat körlevelében. Egy másik népszerű összeesküvés-elméletet is igyekszik eloszlatni, miszerint a vakcinák embriósejteket tartalmaznak. A fertőzöttek száma az utóbbi időben jelentősen emelkedett a 11 millió lakosú Görögországban, miközben a vakcinák iránti igény csökkent. Az egészségügyi hatóságok 3565 új esetet regisztráltak az utóbbi 24 órában.    

A kormány különböző módszerekkel – kényszerrel és jutalmakkal – próbálja rávenni a lakosságot

az oltási kampányban való részvételre. Nemrég 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínált a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával. Mindemellett az oltásokat kötelezővé tették az egészségügyben és az idősotthonokban dolgozók számára. Szakértők szerint az egyház támogatása nagyban elősegíti majd a lakosság immunizálását szolgáló törekvéseket, tekintettel arra, hogy a legtöbb szkeptikus Görögországban a hívők soraiból kerül ki. A görögök csaknem 95 százaléka ortodox kereszténynek tartja magát, a görög ortodox vallás kiemelt szerepét az ország alkotmánya is tartalmazza.

(MTI)

Fotó: AFP

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. július 21. 12:29
"Görög ortodox egyház: nincs mikrocsip és embriósejt a vakcinában" Honnan tudják? Felboncolták a vakcinát elektronmikroszkóp alatt? Vagy ebben is a hit vezérli őket?
files32
2021. július 21. 10:01
Uram irgalmazz.
Secnir
2021. július 21. 09:48
ezzel a húzással a görög ortodox egyház most szembement a putyini trollgyárakkal nem lennék a helyükben...
Bell & Sebastian
2021. július 21. 09:31
Az eredeti mese vagy nem mese arról szólt, hogy a beadott oltás úgy programozza át az immunrendszert, hogy bevisz egy új funkciót, ami addig alszik, amíg fel nem élesztik egy második, vagy harmadik indító oltással. Vagyis az igazi műsor csak az után kezdődik, miután legalább egyszer mindenkit beoltottak. Ez után már két csoportra oszlik az emberiség, és csak elhatározás kérdése, melyiket hagyjuk életben. Azt se nagyon reklámozták, amit sokan meg is tapasztaltak, hogy a gyengébb dózis után kapta mindenki a lórúgást, aminek főbb utóhatásai 1 hét alatt múltak el, de az sem rendkívüli, ha egyes mellékhatások ennél jóval hosszabb ideig is megmaradtak, de arra is van példa, hogy az érettségi előtt álló lány egyszerűen belehalt a második adagba, mert koránál fogva még nem esett át teljes kivizsgáláson, ezért senki nem tudta, hogy szívbeteg. Sajnos nem vagyunk egyformák, és egyelőre még mindig nem tudjuk, mi a frásznak fejlesztették ki ezt a dizájnervírust? Csak sejtjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!