A házelnök kedden bízta meg kormányalakítással Kristerssont, akinek három napot adott arra, hogy kipuhatolja: elegendő támogatást tud-e szerezni egy olyan kormány megalakításához, amelyet a parlament megszavazna. A képviselők legfeljebb négy alkalommal szavazhatnak a kormányalakításról, ha egyik sem jár sikerrel, akkor a parlamentet feloszlatják, és előrehozott választásokat írnak ki.
Löfven hétfőn jelentette be lemondását, miután egy héttel azelőtt elveszítette az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben, és a rendelkezésére álló egy hét alatt nem sikerült megoldania a kormányválságot, amely a lakásbérleti díjak szabályozásának tervbe vett reformja miatt alakult ki. A törvényhozás jelenlegi összetételében nagyjából egyenlő szavazattal bírnak a baloldali tömörülések és a jobbközép pártok, közvéleménykutatók pedig nem számítanak jelentős változásra e tekintetben.
(MTI)