Skócia sem térdel le az Eb-n

2021. június 11. 07:10

Hozzátették: továbbra is kiállnak a rasszizmus ellen.

2021. június 11. 07:10
null

Skócia úgy döntött, hogy nem térdel le a labdarúgó Európa-bajnokság során, de továbbra is kiáll a rasszizmus ellen – írja a Guardian. Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar válogatott tagjai nem térdelnek le az Eb-meccsek előtt.

Az alapvetően az ex-NFL-es Colin Kaepernicktől induló tiltakozási forma tavaly, George Floyd meggyilkolása után megerősödő Black Lives Matter mozgalommal együtt tört be a labdarúgásba is, az angol bajnokság nemrég véget ért szezonjában például minden meccs a játékosok és a bírók közös térdelésével indult. Lehet tudni azt is, hogy

az angol válogatott tagjai le fognak majd térdelni a meccsek előtt,

bár az otthon játszott felkészülési mérkőzések előtt a brit stadionokban akadtak nézők, akiknek ez nem tetszett.

Andy Robertson, a skót nemzeti együttes csapatkapitánya hangsúlyozta, hogy Skócia elkötelezettsége a megkülönböztetés felszámolása iránt semmilyen módon nem csökkent.

Fontos, hogy továbbra is foglalkozzunk a rasszizmus kérdésével, és felhívjuk a figyelmet az emberek gondolkodásmódjának és viselkedésének megváltoztatásának szükségességére” 

– mondta a Liverpool balhátvédje.

Kép forrása: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2021. június 14. 00:18
"Skócia sem térdel le az Eb-n" Ez az angoloknak szól, akik letérdelnek. Szóval ez (is) politikai üzenet. Különösen most, hogy a Brexit után kiéleződtek az angol-skót ellentétek.
amca
2021. június 13. 19:39
Angol lennék ,én is térdelnék. Magyar vagyok,meg skót,állva maradok !
egyvilág
2021. június 11. 20:32
Egy alapos általános összefoglaló a sztereotípiákról és előítéletekrõl: https://egyvilag.hu/temakep/067.shtml
rollotomasi
2021. június 11. 20:18
Most olvastam a Daily Mailen, hogy a skótok beszartak és inkább térdelnek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!