Arra a kérdésre, hogy sikerült-e Magyarországnak újjászületnie az elmúlt három évtizedben, a miniszterelnök úgy válaszolt: még nem beszélhetünk újjászületésről, bár sok minden változott, az ország szellemisége is nagyban változott. Az életnek nagyobb értéke van, de még nem kap teljes tiszteletet – mondta. Hozzátette: Magyarország még mindig szekuláris állam, amely utakat keres Isten felé.
A kormányfő azt mondta: Magyarországon vannak ateisták, vannak egyházellenesek és liberálisok, akik mindent megtesznek a keresztény értékek terjesztése ellen, megvan a médiájuk, szervezettek, erős civil egyesületeik vannak. „Azonban ezekkel mi is ugyanúgy rendelkezünk a konzervatív oldalon – legalább annyi keresztény média van, mint keresztényellenes, a civil szervezeteink legalább annyira erősek, mint az övéik, talán még erősebbek is; a politikai pozíciókat mi tartjuk, mivel keresztény kormányunk van” – jelentette ki.
Arról is beszélt: Magyarországon a kereszténység nem választás, hanem előre meghatározottság kérdése. Jelenleg egy kulturális, sőt civilizációs harc zajlik; az Európa lelkéért és jövőjéért folytatott harc itt van, itt történik. Ezért imára van szükség a teljes keresztény egységért, mert együttműködés nélkül nem tarthatjuk meg Európában a kereszténységet – hangsúlyozta. Orbán Viktor kiemelte: a kereszténydemokrata politikának a keresztény kultúrával kapcsolatban is van mandátuma. A kereszténység megteremtette a szabad embert, ezért elsősorban az emberi méltóságot kell védelmezni. Aztán a kereszténység megteremtette a keresztény családot, így meg kell védeni a keresztény család koncepcióját. Ezen kívül a kereszténység a világ ezen részében nemzeteket is létrehozott, védeni kell a nemzetet is – sorolta. Hozzátette: védeni kell a vallási közösségeket, az egyházat is.
Migráció, katonai fellépés
Elmondta: a migrációt illetően ha segíteni akarunk valakinek, nem arra kell ösztönöznünk, hogy minél tovább maradjon távol a hazájától, hanem segítenünk kell, hogy minél gyorsabban visszatérhessen oda. Ezt az álláspontot javasolja az Európai Uniónak is: európai katonai fellépést, gazdasági szerepvállalást, stabilizálást és a normális életfeltételek megteremtését az érintett térségekben – közölte.