Lerántotta a leplet Putyin ördögi játszmáiról a Newsweek: ha ez mind igaz, akkor az orosz elnök kíméletlen stratéga lehet
Mindent előre tudhatott Putyin.
Öt év börtönre ítéltek Norvégiában szerdán egy szíriai tinédzsert terrorvádakkal – közölte az illetékes oslói kerületi bíróság.
A fiatalt azzal vádolták, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója, és méreggel, esetleg robbanószerrel akart merényletet elkövetni.
A bíróság felfüggesztett a büntetésből három évet a tinédzser fiatal korára tekintettel. „A bíróság szerint kétségtelen, hogy a vádlott, dacára fiatal korának, elszánta magát egy terrorcselekmény végrehajtására, bár a tervei nem öltöttek konkrét formát” – ismertette Ingvild Boe Hornburg bíró.
Beismerte a bűnösségét a fiatal
A tárgyaláson a fiatal elismerte, hogy kíváncsisága vitte arra, hogy beszerezzen anyagokat egy mérgező vegyület elkészítéséhez. Ugyanakkor azt állította, hogy nem állt szándékában ártani senkinek sem, és mindössze eltúlozta terveit, hogy vagánynak tűnhessen az online folytatott csevegésben. Beismerte, hogy több mint 1250 koronát (43 ezer forint) utalt át az Iszlám Állammal kapcsolatban lévő egyik honlapnak, illetve videót tett közzé a propaganda felvételek internetes megosztásáról.
A bíróság mindemellett megállapította, hogy adott esetben nem alkalmazhatja a fiatalkorúakra vonatkozó büntetéseket, s szabadságvesztést szab ki, mivel fennáll a bűnismétlés veszélye. Hozzátette: amennyiben 18 évesnél idősebb lett volna, a büntetési tétel meghaladta volna a 11 év börtönt.
(MTI)
Fotó: BILAL BAHADUR / THE TIMES OF INDIA / THE TIMES OF INDIA VIA AFP