Norvégia betiltja a homoszexualitás gyógyítását hirdető kezeléseket

2021. június 25. 13:19

„A konverziós terápia elveszi az emberek szabadságát” – indokolt Abid Raja, Norvégia kulturális minisztere. A kormányfő azt is bejelentette: a jövő évi Pride felvonulást az állami költségvetésből finanszírozzák.

2021. június 25. 13:19
null

Norvégia egy olyan szélesebb cselekvési tervet fogalmazott meg, amely öt területen kívánja javítani az LMBT-emberek életét – írjaLocal norvég lap nyomán a Telex

Erna Solberg miniszterelnök bejelentette, hogy ennek keretében a norvég kormány betiltja az úgynevezett konverziós terápiát. Norvégia ezzel a negyedik európai ország lehet (Németország, Málta és Albánia után), ahol egységesen tiltják az ilyen beavatkozásokat.

„A kormány hamarosan konzultációba kezd a konverziós terápia betiltásáról szóló törvényjavaslatról. Ez egy fontos és nagy lépés a helyes irányba” – mondta a kormányfő, aki azt is bejelentette, hogy

a jövő évi Pride felvonulást az állami költségvetésből finanszírozzák.

A Wikipédia szerint a konverziós terápia beavatkozás a pszichológiai, valamint pszichiátriai munkában, amely célja a kliens/páciens károsnak ítélt szexuális viselkedésének, vágyainak, szexuális identitásának, szexuális irányultságának, nemi identitásának megváltoztatása, leginkább a homoszexualis irányultság heteroszexuálissá változtatása érdekében.

Ez az egyik fókuszterület. A konverziós terápia elveszi az emberek szabadságát, óriási pszichológiai nyomást jelent, amely megpróbálja elpusztítani az illető önképét” – mondta Abid Raja, Norvégia kulturális minisztere.

Nyitókép: MTI/EPA/Audun Braastad

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RWG1
2021. július 22. 08:24
Minden túltolásnak koppanás vagy mélybe zuhanás a vége.
Salamander
2021. június 28. 07:05
„A konverziós terápia elveszi az emberek szabadságát” NEM a konverziós terápia veszi el az emberek szabadságát, hanem a liberális elit. A homoszexualitás ugyanolyan deviancia, mint a pedofilia, vagy a transzgender: ezek valójában mentális zavarok (mental personality disorders). Terápiával lehet kezelni, tompítani, esetleg gyógyítani. A terápia lehetőségét így a normalitáshoz való visszakanyarodást "szabadságelvételnek" tekinteni maga nettó deviancia. Az emberölés vagy a pedofília is valamilyen "mentális kilengés" következtében történik, de ennek kiélése NEM szabadságjog hanem egy társadalomra veszélyes magatartás. Ilyen a homoszexualitás, a zoofília, a pedofília és minden "normálistól eltérő" identitászavar, attól függetlenül, hogy egyesek ma minek "látják".
Gáspár
2021. június 26. 07:34
A vikingek elfelejtik, miért küzdöttek.
kitiltott
2021. június 26. 06:56
Én nem akarok olyan Európában élni ahol gyermektelen senki által sem megválasztott gender lobby által irányított senkik akik azt sem tudják milyen az igazi "szülőnek lenni" érzés meg akarják nekem mondani hogy milyen a jó szexuális nevelés és milyen a rossz. Nem akarok olyan Európában élni aki rám akarja kényszeríteni hogy együtt éljek egy más kultúrájú emberrel aki késöbb érkezett bekéredzkedett hozzám nem fogadja el az énkulturámat mégis engem vegzál hogy az enyém a rossz.. Nem akarok élni olyan Európában amely nem törődik a nemzeti kisebbségek jogaival és a szexuális orientáció problémáját fontosabbnak tartja. Nem akarok élni olyan Európában amely Európa gátlástalanul tud zsarolni bármikor. El kellene gondolkozni van e az a pénz ami megéri felszámolni a magyar érzést a magyar kultúrát a magyar hagyományokat.. Ha most lenne egy népszavazás többen lennénk akik ne szeretnénk fel tartottkézzel nézni hogy mindent tönkre tesznek ami nekünk fontos Isten Haza Család "A magyarok istenére esküszünk esküszünk Hogy rabok tovább nem leszünk.."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!