Litvánia szerint Belarusz illegális migránsokat ereszt át határain

2021. június 07. 19:57

Őrizetbe vettek kilenc iraki menedékkérőt Litvániában, akik Fehéroroszország felől érkeztek – közölték hétfőn a vilniusi hatóságok, amelyek szerint a minszki vezetés csoportosan küld migránsokat a balti ország határára hibrid hadviselés részeként.

2021. június 07. 19:57
null

Nyilvánvaló, hogy hibrid hadviselés folyik Litvániával szemben és az illegális bevándorlók átküldése ennek egyik eszköze" – jelentette ki Agne Bilotaite litván belügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a balti ország területére szervezetten érkeznek a migránsok. Ezzel összefüggésben felidézte, hogy légijáratok indulnak Bagdadból és Isztanbulból Minszkbe.    

Bilotaite szerint fehérorosz határőrök próbálják eltüntetni a menedékkérők nyomait, ami kormányzati tisztségviselők közreműködését mutathatja.    

Mint mondta, ennek kapcsán a litván hadsereggel egyeztettek a migráció kezelését érintő kérdésekről. Laurynas Kasciunas litván parlamenti képviselő a nap folyamán a közös határhoz látogatott. Kijelentette, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn bizonyos nemzetközi légijáratok és az illegális bevándorlók csoportjainak érkezése között.    

A múlt héten ötvenkét migránst tartóztattak fel Litvániában a hatóságok a fehérorosz határ közelében.    

Litvánia május végén úgy döntött, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egyes nyilatkozatai nyomán megerősíti a fehérorosz határszakasza védelmét, amely egyben az illegális migráció és az árucsempészet ellen is jobban fogja védeni a balti országot    A balti országnak, amely több fehérorosz ellenzékinek is menedéket nyújtott a tavalyi vitatott elnökválasztást követően, majdnem 680 kilométer hosszú közös határa van Fehéroroszországgal, ami egyben az Európai Unió külső határa is.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2021. június 08. 08:22
Támogatom a litván álláspontot, bár kötve hiszem, hogy direkt ezért szállították volna oda őket Irakból...
pitypang1125
2021. június 08. 07:39
Örüljetek neki, hisz a migráció jó, sőt csodálatos, kívánatos.
dzso bacsi
2021. június 08. 00:04
Miért tartóztatják föl őket?! Be kell őket fogadni, mert nacifasisztarasszizmus.
yanoo
2021. június 07. 22:57
A fehéroroszok feketére festették a Hold túloldalát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!