Holland politikusok vették védelmükbe Magyarországot Mark Rutte kijelentései után

2021. június 25. 09:05

A holland jobboldalon úgy vélik, hogy a liberálisok az EU-n keresztül gyarmatosítanák Magyarországot.

2021. június 25. 09:05
null

A hollandiai törvényhozás határozatot fogadott el, amelyben elítélték a magyar pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt – számoltak be a Danube Institute blogján. A jóváhagyott szöveg szerint felszólalnak a a „demokratikus jogállam lebontása és az alapvető emberi jogok magyarországi megsértése ellen”.

Álszent a holland miniszterelnök a jobboldal szerint

Dr. Pepjin van Houwelingen, a Fórum a Demokráciáért (FvD) párt képviselője a szavazást megelőző vitában azt mondta, hogy ő védené meg Magyarországot, hiszen az „jelenleg nincs itt az ülésteremben”. A politikus véleménye szerint

Mark Rutte Miniszterelnök azért utazik az EU-csúcsra, hogy kioktassa a kelet-közép-európai országokat.

Van Houwelingen viszont kiemelte, hogy miközben Rutte a magyar demokráciát félti, addig Hollandia az ő miniszterelnöksége alatt hagyott figyelmen kívül népszavazási eredményeket.

Kettős mérce, hiteltelenség

A jobboldali politikus az említett incidens mellett több olyan ügyet is felrótt Rutténak, amelyek megkérdőjelezik a miniszterelnök aggodalmainak a hitelességét. Megemlítette például azt, amikor a Rutte-kabinet tudomásával a holland adóhivatal több ezer családtól tagadta meg törvényellenesen a támogatásokat. Ebbe az ügybe akkor Mark Rutte és kormánya belebukott.

Van Houwelingen felhívta a figyelmet a Közép-Kelet Európával szemben alkalmazott kettős mércére is. Véleménye szerint ugyanis míg

A határozatot a bal-liberális többség szavazta meg, több jobboldali párt, így az FvD, illetve Geert Wilders Szabadságpártja is azonban nemmel voksolt.

Kép forrása: BART MAAT / ANP MAG / ANP via AFP

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. június 27. 08:49
Tudtátok libsik, hogy hollandiában pedofil párt is van? Igazi mennyország nektek. Gyerekeiteknek már nem annyira :D
Csubszi
2021. június 26. 23:20
Rutte egy rothadt gané ember! Se barátnője nem volt, mert nincs ideje, de nem homo sem -saját bevallása szerint. Akkor szivárványszűz?
reflex2
2021. június 26. 19:13
Köszönjük a kiállást.
nempolitizálok
2021. június 26. 19:07
Most olvasom, hogy ez a hazaáruló holland majom a pedofiliáért és az állatszex szabadságáért küzdött fiatalabb korában. Gynús volt ez nekem, a túl hangos libernyák vagy tolvaj, vagy pedofil, vagy mindkettő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!