Mathias Wagner a hesseni Zöldek frakcióvezetője ugyanakkor ennél is tovább ment, a politikus ugyanis azt hangsúlyozta, hogy Németországban és Hessen tartományban a jobboldali szélsőséggel kapcsolatban intézményi probléma körvonalazódik, hiszen most már többről van szó, mint egyedi esetről. A rendőrség túlnyomó többsége elkötelezett és nélkülözhetetlen munkát végez, az ügyet azonban nem szabad elbagatellizálni. Egyedül az AfD ellenezte Beuth belügyminiszter döntését, a radikális párt szerint meg kellett volna várni a nyomozás eredményét még mielőtt elbocsátásokra került volna sor.
A frankfurti ügyészség és a tartományi bűnügyi rendőrség tájékoztatása szerint hat személy esetében nemcsak házkutatás volt, hanem munkahelyükön, azaz a frankfurti rendőrkapitányságon is ellenőrzésre került sor.
A szélsőséges üzenetváltásokra egy 38 éves Rajna-vidék-Pfalz tartományban élő rendőr ellen korábban indított nyomozás során derült fény,
során derült fény,aki egyben a frankfurti különleges egység tagja is volt. A férfit gyermekpornográfia birtoklásával és terjesztésével gyanúsították, amiatt telefonos üzeneteit is átvizsgálták. A tartalmának kiértékelése során a hatóságok olyan szélsőséges üzenteket és képet tartalmazó beszélgetésekre bukkantak, melyekre a mostani nyomozás során a frankfurti ügyészség hivatkozik.
Tavaly szeptemberben Észak-Rajna-Vesztfália tartományban is volt hasonló botrány, melynek keretében Herbert Reul (CDU) tartományi belügyminiszter átfogó vizsgálatot rendelt el. A több hónapos vizsgálat során derült ki, hogy