Barack Obama „autoriternek” nevezte Lengyelországot és Magyarországot

2021. június 10. 20:13

A CNN-nek adott interjújában Barack Obama volt amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy a demokrácia milyen gyorsan válhat autoritarizmussá, példaként Lengyelországot és Magyarországot hozva fel.

2021. június 10. 20:13
null

„Az antidemokratikus Amerika nem egy csapásra fog létrejönni, hanem lépésenként. Ha megnézzük, mi történik olyan helyeken, mint Magyarország és Lengyelország, amelyek nyilvánvalóan nem ugyanazokkal a demokratikus hagyományokkal rendelkeztek, mint mi, hisz azok nem voltak annyira mélyen gyökerezőek, mint nálunk. Pedig nemrég 10 évvel ezelőtt demokratikus államok voltak, és most lényegében tekintélyelvűvé váltak” – mondta Obama a CNN baloldali hírállomás interjújában.

A kérdező ekkor rámutatott, hogy a demokrácia nem mindig katonai puccs következtében, hanem a szavazófülkében is meghalhat.

Obama egyetértett ezzel a kijelentéssel és aláhúzta, hogy „Vlagyimir Putyint az orosz választók többsége választja meg, de egyikünk sem állítja, hogy ezt a fajta demokráciát szeretnénk.”

A lengyel közéletet megrázták Obama kijelentései

Az egykori amerikai elnök szavai hatalmas felháborodást váltottak ki Lengyelországban. Számos Twitter-felhasználó, köztük lengyel politikusok is bírálták Obamát megjegyzése miatt.

„A legjobb lenne Barack Obamát meghívni Lengyelországba, amit én meg is teszek. Amikor néhány évvel ezelőtt a Demokrata Párt egy másik politikusa, Bill Clinton Lengyelországba érkezett, nem szűkölködött a dicsérettel. Mindössze annyit kell tennie, hogy eljön ide ahelyett, hogy olyan leírásokat kelljen olvassunk, amelyek meghamisítják Lengyelország imázsát” – mondta Mateusz Morawiecki miniszterelnök válaszul a volt amerikai elnök nyilatkozatára.

Marek Kuchciński, a Jog és Igazság országgyűlési képviselője, a Szejm korábbi elnöke megjegyezte, hogy Obama korábban (2012-ben) „lengyel haláltáborokról” beszélt, és egyértelműen elfogult volt az országgal szemben.

„Barack Obama éppen azt mondta, hogy Lengyelország és Magyarország tekintélyelvű. Az elnök korábban véletlenül »lengyel haláltáborokról« beszélt, ennek ellenére még mindig nem változtatta meg véleményét hazánkról.”

 

„Mint ismert, Obama Lengyelország egyik különleges szakértője (»lengyel haláltáborok«)” – írta Kuczyński.

 

 

„Barack Obama Lengyelországot autoriter országnak nyilvánította. Eközben Joe Biden amerikai elnök támogatja az Északi Áramlat 2 megépítését, és Genfben találkozni fog Putyinnal” – írta Maciej Szota kormánytag.

 

Összesen 246 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tothpal
2021. június 11. 17:11
Obama egy jelentéktelen senki, aki ma felböfőgi azt, amit tegnap óta nem tudott megemészteni... Egyébként pedig ő kezdte tönkre tenni Amerikát, amit most Biden folytat...
dick52
2021. június 11. 13:15
Ostoba nigger!
pumuklik
2021. június 11. 11:35
"nem ugyanazokkal a demokratikus hagyományokkal rendelkeztek, mint mi, hisz azok nem voltak annyira mélyen gyökerezőek, mint nálunk." Mint pl. Martin Luther King, ugye köcsögök "demokrata"? Indiánokról nem is beszélve!
nyugalom
2021. június 11. 10:54
És? Ki most ez a halmaz? Mi köze hozzank, talan azt se tudja hol vagyunk a terkepen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!