Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

John Bercow szerint Boris Jonhson reakciós, populista, nacionalista és idegengyűlölő politikája tönkretette a konzervatívokat – nyilatkozta a The Guardiannak adott interjújában.

John Bercow, aki a Brexit idején volt a brit parlament házelnöke, de 2019 óta már nem parlamenti képviselő. A közvetítések során tett megnyilatkozásai széles körben ismertté tették. A Guardiannak adott mostani interjújában azonban közölte,„ elege van abból, hogy a Toryk, ahová 17 éves korában csatlakozott mára egy idegengyűlölő, rasszista párt” lett, így már nem találja benne a helyét, így átállt a baloldalra.
A volt házelnök azinterjúban többek között elmondta azt is, miszerint véleménye szerint „Boris Johnson reakciós, populista, nacionalista és idegengyűlölő politikája”tönkretette a konzervatívokat”, ő pedig többé semmi szín alatt nem kíván ezzel közösséget vállalni, mivel őt „az egyenlőség, társadalmi igazság és nemzetköziség politikája” motiválja, amit szerinte a Munkáspárt képvisel egyedül Nagy-Britanniában.

Fotó: Tayfun Salci / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP