A bevándorlásról is tárgyalt a pápa és az Európai Parlament elnöke

2021. június 26. 18:51

 „Nem emberséges egy olyan Európa, amely nem védi meg és hagyja meghalni a tengeren hánykolódó menekülteket” – hangoztatta David Sassoli.

2021. június 26. 18:51
null

A bevándorlásról, a közel-keleti és a kelet-balkáni helyzetről is tárgyalt Ferenc pápa és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szombaton a Vatikánban.

„Világossá kell tennünk, hogy a befogadás nagyon fontos, de az életek megmentése még fontosabb" – mondta a 65 éves olasz szociáldemokrata politikus újságíróknak, miután kihallgatáson fogadta őt a katolikus egyházfő.

hozzátéve, hogy meg kell menteni a Földközi-tengeren bajba jutó embereket, „nem milliókról, hanem ezrekről" van szó.    

A Vatikán az audiencia után nem kommentálta az ott elhangzottakat. Ferenc pápa azonban nemrégiben Európa legnagyobb temetőjének nevezte a Földközi-tengert. Líbiából és Tunéziából rendszeresen vágnak neki a Földközi-tengernek kis gumicsónakokon Európába tartva. Sokan kerülnek bajba a nyílt tengeren, elsüllyed a hajójuk és a vízbe vesznek. Idén legalább 827 bevándorló és menekült vesztette életét a Földközi-tengeren. „Meg kell mutatnunk, hogy az olyan kérdések, mint a befogadás és az integráció, nagyon fontosak” – hangoztatta Sassoli, aki az EP elnöki tisztségében először találkozott Ferenc pápával.    

Közel hét éve, 2014 novemberében Sassoli, még az EP alelnökeként fogadta a strasbourgi látogatásra érkező katolikus egyházfőt. Ferenc pápa akkor arra szólította fel Európát, hogy fedezze fel újra identitásának keresztény gyökereit. David Sassoli szombaton tartott sajtótájékoztatóján nagyon fontosnak nevezte a pápával tartott találkozót, amely megerősítette, hogy minden dolog mércéje az emberközpontúság, az emberi lények védelme. „Ez vonatkozik minden politikára, a bevándorlástól kezdve a polgári jogokig" –mondta.

(MTI)

Címlapkép: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Shaman 1.1
2021. június 27. 14:21
De jó ügynök ám ez a küldött csóka! Amióta ő a fekák lábmosója, én a távolabbi református templomba megyek sátoros ünnep alkalmával r.k. létemre.
intersziti
2021. június 27. 08:35
A szintén szocdem Matic jelentésben szereplő 9 hónapos magzatok életéről esett-e szó, Szentséges Atya? A mindenek feletti emberközpontúságához ezúton gratulálok. Odaát még VI. Sándortól is csak egy barackot kap majd a buksijára.
luisbathhelena
2021. június 27. 07:35
Ég hajót kell szetloni és el se ok ndulnak. Több zer életét mentenenk meg
Fila2020
2021. június 27. 06:31
Nem menekültek, hanem migránsok, akik jobb életre vágynak. A hajók, amelyek felveszik őket pedig összejátszanak a csempészekkel, akik ezért lélekvesztőkre teszik a migránsokat, s úgy indítják a tengerre őket. Ha az Unió tagállamai nem támogatnák a befogadást, akkor el sem indulnának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!