A Valeurs Actuelles által most közölt felmérés szerint a megkérdezettek közül sokan egyetértenek a nyílt levélben megfogalmazott néhány más kérdéssel is. Így például az erőszak francia földön tapasztalható fokozódásával a megkérdezettek 84 százaléka ért egyet, 73 százalékuk a levélírókhoz hasonlóan szintén úgy gondolja, hogy Franciaország szét fog esni, 74 százalékuk egyetért azzal a megállapítással, hogy az antirasszizmus kontraproduktív hatást válthat ki, illetve azzal, hogy hogy egyes francia városokban nem alkalmazzák a köztársaság törvényeit. Ez utóbbit a megkérdezettek 86 százaléka gondolja így.
Példátlan a katonák felhívása
A felmérésben részt vevők csaknem fele (49 százalék) támogatná a hadsereg beavatkozását a „rend helyreállítása érdekében”. Kevesebb mint harmaduk gondolja úgy, hogy az aláírókat szankcionálni kellene, mint ahogyan azt Florence Parly francia védelmi miniszter kilátásba helyezte.
Az aláírók elítélték „a szétesést, ami a hazát sújtja, a közösségek közötti gyűlölködést, amelyet egyfajta antirasszizmus táplál, az iszlamizmust és a külvárosi hordákat, amelyek az alkotmányunkkal ellentétes dogmák alá kényszerítették az ország egy részét”.
A katonák az írásukban jelezték, „hogy készen állnak olyan politikusokat támogatni, akik a nemzet megóvására tekintettel vannak”.