Társult Trió: Ukrajna, Grúzia és Moldova együtt küzdenek az uniós tagságért

2021. május 17. 22:21

Memorandumot írtak alá országaik uniós integrációért való együttműködéséről hétfőn Kijevben Dmitro Kuleba ukrán, David Zalkaliani georgiai és Aureliu Ciocoi moldovai külügyminiszter.

2021. május 17. 22:21
null

A tárcavezetők ezzel létrehozták az úgynevezett Társult Triót   

„A Társult Trió (létrehozása) országaink egyértelmű álláspontját tükrözi: Ukrajna, Georgia és Moldova szerves része egy egységes Európának, és csatlakozni akarnak az Európai Unióhoz” – hangsúlyozta közös sajtótájékoztatójukon Kuleba az ukrán külügyminisztérium közleménye szerint. „Az EU-nak komoly projektként kell tekintenie ránk Európa békéjének és jólétének szavatolása érdekében” – jelentette ki a dokumentum aláírása után.    

A három ország közös távlati célja az uniós tagság

„A memorandum megerősíti szándékunkat, hogy aktívan dolgozzunk az európai perspektíva megvalósítása érdekében” – mondta. Kuleba szerint a dokumentum bizonyítja azt is, hogy a három ország számára „nincs az uniós integrációnak alternatívája”. A georgiai külügyminiszter kifejezte a három ország szándékát, hogy „bővítsék a politikai párbeszédet az uniós integráció érdekében, és előrelépést érjenek el ez ügyben”. A moldovai külügyi tárcát vezető Ciocoi, aki országa ügyvivő miniszterelnöke is, úgy vélte, a memorandum lehetővé teszi a három ország számára az uniós tagság céljának elérését a következő évtizedben.    

Kuleba elmondta továbbá, hogy a Társult Trió biztonsági kérdésekkel is foglalkozik majd. „Tekintve, hogy országaink komoly biztonsági kihívásokkal néznek szembe, úgy döntöttünk, hogy ezt a területet is belevesszük együttműködésünkbe, hogy megőrizzük a stabilitást a régiónkban” – jelentette ki.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki palota sajtószolgálata

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2021. május 18. 12:55
Ukrajna. Na hiszen...
formaegy
2021. május 18. 10:17
Ukrajna? Erre mondják, majd ha piros hó esik.
zakar zoltán béla
2021. május 18. 10:04
00000000000000
Gèbi
2021. május 18. 09:59
Vajon mi szükség van rájuk? A mosogató és takarító állásokat már elhappolták a lengyelek, litvánok, románok stb, a segélyeket meg a migránsoknak osztogatják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!