Palesztin támadókat lőttek agyon egy izraeli ellenőrzőpontnál

2021. május 07. 11:49

Izraeli katonák lelőttek több palesztin fegyverest, aki az őrhelyükre támadt Ciszjordánia északi részén, Dzsenin mellett péntek reggel – jelentette a helyi média.

2021. május 07. 11:49
null

Dzsenin mellett három palesztin fegyveres megközelítette a Szalem nevű faluhoz vezető útnál felállított katonai ellenőrzőpontot, majd rálőttek a katonákra, akik viszonozták a tüzet. Két palesztint agyonlőttek, a harmadikat pedig életveszélyesen megsebesítették – jelentette a közszolgálati rádió.    

Egy közeli bíróság lehetett a célpont

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint házilag összerakott géppisztolyok voltak a támadóknál, és az incidens a katonai bíróságnak otthont nyújtó laktanya közelében történt, ahová naponta több tucat palesztint szállítanak tárgyalásra.      

A rádió hangsúlyozta, hogy

az izraeli rendőrség és a hadsereg fokozott készültséget rendelt el a ramadán muzulmán böjti hónap utolsó péntekére,

és ennek keretében több ezer biztonságit vezényeltek Jeruzsálembe, ahol számos utat és utcát lezártak.    

Kelet-Jeruzsálemben is növekszik a feszültség

Az utóbbi napokban jelentős feszültség alakult ki különösen Kelet-Jeruzsálemben az izraeli telepesek terjeszkedése miatt. A telepesek az utóbbi években felvásároltak számos épületet, valamint jogi úton megkérdőjelezték számos palesztin család tulajdonjogát évtizedek óta lakott otthonaikhoz, és régebbi zsidó tulajdonosokra hivatkozva elkezdték kiköltöztetésüket elsősorban a Sziluán és Sejk Dzsarra nevű lakónegyedekben.    

Csütörtök este képviselői irodát állított fel a szabadban Sejk Dzsarrában Itamár Ben-Gvir, a Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű, szélsőségesen nacionalista és arabellenes, a hírhedt Meir Kahane rabbi tanításait követő párt elnöke, aki a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség egyik vezetőjeként március 23-án bejutott az izraeli parlamentbe.      

Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése.

Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tütejóska
2021. május 09. 09:28
Valami jó hírt is lehet olvasni.
my fair lédig
2021. május 07. 13:46
"Palesztin támadókat lőttek agyon egy izraeli ellenőrzőpontnál" Menten sírva fakadok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!