A vakcinázási programért felelős járványbiztos Francesco Paolo Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, hogy minden használható oltóanyagot fel kívánnak használni. Ezért az AstraZeneca használatát ismét módosítani akarják, mégpedig a hatvan év alattiak esetében is ajánlva a brit-svéd védőoltást. A járványbiztos tervei szerint a tömeges oltás május végétől kezdődhet el, akkora fog lezárulni a 65 év felettiek egyszeri beoltása.
Olaszországban már csak egyedül az északi Valle d'Aosta van zárlat alatt
Vasárnap 144 halottat regisztráltak, ami hét hónap óta a legalacsonyabb adat volt. Viták kísérték az Internazionale labdarúgócsapat szurkolóinak tömegünneplését a milánói dóm előtti téren vasárnap este. Rendőrségi becslések szerint közel 30 ezren voltak minimális távolságtartás nélkül, és sokan szájmaszkot sem viseltek. A város kereskedelmi kamarája értetlenségét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy miközben a vásárlóutcákon és az éttermekben is szigorú szabályok vannak érvényben, ugyanazok csak a szurkolókra nem vonatkoznak.
A történteket a sajtó nem jó előjelként értékelte a június 11-én Rómában kezdődő Európa-bajnokság előtt, melynek fordulóin az olasz hatóságoknak bizonyítani kell, hogy képesek tiszteletben tartatni a járványszabályokat.
(MTI)