Már több, mint 200 rakétát lőtt ki a Hámász Izraelre

2021. május 11. 08:12

A védelmi miniszter szerint a Hámász átlépte „a vörös vonalat”.

2021. május 11. 08:12
null

A rakétatámadások miatt hétfő este megszólaltak a légvédelmi szirénák Szderot, Netivot és Áskelon városokban is – írja a Neokohn. Hozzátették: a rakétatámadásban hat izraeli sérült meg, állapotuk kielégítő. Megtorlásul az izraeli hadsereg célzottan a Hámász gázai állásait támadta, eddig 22 ember halt meg. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este azt nyilatkozta, hogy a Hámász eddig több, mint 200 rakétát lőtt ki Gázából civil lakosokra, ugyanakkor a támadások „nem maradnak válasz nélkül”.

A helyzet ijesztő

A Neokohn hangsúlyozza: az izraeli légierő vadászrepülői célzott megtorló akciókat hajtanak végre a Gáza-övezetben, több terrorista mellett a Hámász egyik központját, a terrorista csoport vezetőjének a házát és más fontos célpontokat sikerült kiiktatni. Mindeközben Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hétfő este azt nyilatkozta, hogy a palesztin terror ellen Izrael „kemény választ” foganatosít.

A portál emlékeztet, hogy a Hámász azután kezdett rakétatámadásokba Izrael ellen, miután hétfőn Jeruzsálemben palesztinok összetűzésbe kerültek az izraeli rendőrséggel a Templom-hegyen. A Hámász gázai

terrorszervezet azt ígérte, hogy addig bombázza rakétákkal Izraelt, míg az ki nem vonul a Templom-hegyről.

Tegnap Jeruzsálemben is légiriadó volt a főváros felé kilőtt rakéták miatt, hasonlóra 2014 óta nem került sor.

Natanjahu szerint Izrael „több fronton is folytatja a harcot, Gázában, Jeruzsálemben és más helyeken is”, a kormányfő szerint a konfliktus „jó ideig elhúzódhat”. Benny Ganz védelmi miniszter szerint a Hámász „átlépett egy vörös vonalat, amelynek

Kép forrása: MTI/EPA/Abir Szultan

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zöldalma
2021. május 11. 11:46
az arab söpredék a szent város Jeruzsálemet bombázza, ez mindent elmond róluk
Rugo
2021. május 11. 10:13
Az egyiknek rakétája van, a másiknak licence gyilkolásra. Sátán fajta mindkettő.
Pneumaticus
2021. május 11. 09:51
A háttértől függetlenül: nem Izrael kezdte el rakétázni Gázát. A világ összes országa válaszcsapást indítana a kilövések helyére. Ezt teszi Izrael is. Aki ezt kritizálja, holdkóros!
MayorAnna
2021. május 11. 09:42
VAN-E MÁS VÁLASZTÁSA AZ OTTHONAIKBÓL-EZEKBEN AZ ÓRÁKBAN IS!-KIŰZÖTT PALESZTINOKNAK AZ ÁLLAMI TERRORIZMUSSAL SZEMBEN, EGY APARTHEID ÁLLAMBAN?! Magyarországon kívül nem sok szabadságszerető ország népe támogatja az izraeli náci módszereket. Ébresztő!-fidesz-szavazók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!