Magyarország átvette az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnökségét

2021. május 21. 15:55

A november 17-ig tartó magyar elnökség programját Szijjártó Péter ismertette.

2021. május 21. 15:55
null

A nemzetközi szervezet döntéshozó testületének pénteken Hamburgban tartott miniszteri találkozóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy három súlyponti témára összpontosítanak:

  • a nemzeti kisebbségek,
  • a vallási közösségek,
  • valamint a gyermekek és családok jogainak védelmére.

A nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban kiemelte az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló, Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, amelyet nem vett napirendre a brüsszeli Európai Bizottság. Az ET székhelyére utalva megjegyezte, hogy

A vallási közösségek védelméről szólva aláhúzta, hogy Európa szomszédságában „felütötte fejét a keresztényüldözés jelensége”, és különösen aggasztó az is, hogy az utóbbi napokban számos európai országban „egyértelmű antiszemita felhangot kaptak” az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban tartott tüntetések.

A gyermekek és családok védelméről szólva kiemelte, hogy a koronavírus-világjárvány miatt sok gyermek „tapasztalatlanul és gyanútlanul” vált a „digitális tér felhasználójává”, és ezek a gyermekek a „digitális bűnözők és beteges hajlamú emberek védtelen célcsoportját alkotják”. Hozzátette, hogy a gyermekek és családok védelme széles körű és szigorú európai szabályozást követel. Magyarország is „rendkívül szigorú” szabályokat vezet be ezen a területen – mondta.

Kelet és Nyugat párbeszéde

Szijjártó Péter arról is szólt, hogy az ET-ben Európa keleti és nyugati fele is rendelkezik képviselettel, ezért alkalmas platform a Kelet és Nyugat közötti „kulturált párbeszéd” újraindítására, amire nagy szükség van az egyre súlyosbodó politikai konfliktusok és a „néha már-már hidegháborús retorika” közepette. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai országként a párbeszédben, és nem a konfliktusban érdekelt.

Mi egyáltalán nem akarunk hidegháborút”

– jelentette ki Szijjártó Péter.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CsakOlvas
2021. május 21. 19:48
jelen pillanatban még az ET az EU valódi döntéshozó szervezete, és egyben - ezáltal az ő legitimitásuk a legmagasabb, ezt nem árt fejben tartani.
anegy_
2021. május 21. 18:47
Na, végre! Legalább értelmes 6 hónap elé nézünk az Eu-ban.
formaegy
2021. május 21. 17:01
Ezért vergődnek a ballibesek. Amikor olvasnak, vagy hallgatnak értelmes embereket, nyomorult dolog lehet számukra, hogy rá kell ébredniük mennyire buták, nincs elég eszük. Nem marad csak az örökös vergődés, nyivákolás számukra. Ez az egy amihez értenek.
villogókékfog
2021. május 21. 16:57
Zelenskijnak kéne egy kicsit odapörkölni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!