A texasi missziós templom névadó szentjét ábrázoló szobrot évekkel ezelőtt megrongálták.
A plébánia egyik tagjának megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium elkészítette a szobor kezéből ellopott történelmi magyar zászló pontos mását, amit kedden adott át Széles Tamás főkonzul Gustavo Garcia-Siller főegyházmegyei érseknek – számolt be posztjában a konzulátus.
Az átadó ünnepségen – melyen jelen voltak az egyházmegye, San Antonio város és a helyi kulturális örökségvédelmi hivatal vezetői – az érsek megáldotta a zászlót, a főkonzullal közösen elhelyezte azt a névadó szent szobrán, majd harangszóval emlékeztek meg a névadó szenthez köthető történelmi eseményről – áll a bejegyzésben.