Fatolvaj vadorzó felel a romániai Bihar megye erdeiért

2021. május 18. 14:45

Többször is állt már a törvény előtt a Védett Övezetek Országos Ügynöksége Bihar megyei fiókjának új vezetője – írta meg a Főtér.ro.

2021. május 18. 14:45
null

A Védett Övezetek Országos Ügynöksége Bihar megyei fiókjának élére egy olyan volt erdészt neveztek ki, aki falopás és orvvadászat miatt már szembe került a törvénnyel – írta meg a Főtér. 

Remus Raț 2019 februárja óta áll a hatóság élén, ahová a felvételét követő két hónap elteltével került. Eredetileg csupán főtanácsadónak vették fel, ahol nem volt követelmény a nyelvvizsga, amivel nem rendelkezik. 

Remus Raț korábban, 2006 márciusától a görögkatolikus egyház belényesi erdészetének vezetője volt, ahonnan egy éven belül kirúgták, „miután a rendőrség éppen akkor bukkant rá, amikor három társával együtt fát lopott a rábízott erdőből, majd bírósági ítélet is született az ügyében” – írja a Főtér.

Miután a bűncselekmény elévült szabad útja nyílt a környezetvédelmi szakmában, ám megint összetűzésbe került a hatóságokkal, miután egy őz engedély nélküli klövése után orvvadászat miatt állt eljárás alatt. A vezető mindkét esetben tagad: „szerinte nem lopott fát, csupán egy-két fatörzsnyi hiányt találtak a rá bízott erdőben, a vadászat kapcsán pedig azt mondja: ott csupán félreértés történt” – idézi a Főtér. 

Fotó: Főtér

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2021. május 19. 12:02
nálunk is van igazolt fatolvaj, bár azt még úgy sem találták meg, hogy rámutattak, hogy ő volt...
Búvár Kund
2021. május 18. 17:44
Az biztos, hogy én a Bihar-hegységbe járok túrázni a kilencvenes évek közepe óta, kis túlzással a hegységet borító erdők felét kivágták, fapótlás, telepítés nincs sajnos. Pedig gyönyörű vidék, ráadásul maga a hegység szinte lakatlan
nick89
2021. május 18. 17:43
A lölők sem különbek ennél a tökfilkónál. Nézz rá a Mészáros nevűre...
nempolitizálok
2021. május 18. 17:00
Mint itt a ballibsiknél. Ha nem volt valami rendőrségi ügye, az már gyanús.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!