A megújított kormányprogramot – a várakozásoknak megfelelően – zökkenőmentesen hagyta jóvá a törvényhozás, ahol a négypárti szlovák kormánykoalíciónak alkotmányozó törvények elfogadására is elégséges többsége van. A dokumentum háromnapos vita után 89 igen voksot, illetve 55 elutasító szavazatot kapott a 150 fős pozsonyi parlamentben jelen lévő képviselőktől.
A megújított kormányprogram nem tartalmaz jelentős változásokat elődjéhez képest,
amelyet közel egy évvel ezelőtt, Igor Matovic kabinetjének bizalmat szavazva fogadott el a törvényhozás. Az eredeti dokumentum prioritásként jelöli meg a közkiadásokhoz való felelősségteljes hozzáállást, valamint a korrupció ellen és az átláthatóságért folytatott harcot, a törvény előtti egyenlőség biztosítását, a minőségi egészségügyi ellátást, a vonzó vállalkozói környezet megteremtését, illetve az élelmiszer-önellátás szintjének emelését. A megújított kormányprogram néhány frissítést tartalmaz az elmúlt egy év történéseire, illetve a kormányzat ez idő alatt végzett tevékenységére reflektálva.