Szlovákia is kiutasított három orosz diplomatát

2021. április 22. 19:11

Hét napon belül be kell fejeznie tevékenységét három, Szlovákiában szolgálatot teljesítő orosz diplomatának, és el kell hagyniuk az országot – jelentette be Eduard Heger szlovák miniszterelnök Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

2021. április 22. 19:11
null

 A sajtótájékoztatón részt vett Ivan Korcok külügyminiszter és Jaroslav Nad védelmi miniszter is. A kormányfő a lépést a „geopolitikai helyzettel és a csehországi történésekkel” indokolta.    

(...) való tekintettel, továbbá a szövetséges országok szolgálataival együttműködő hírszerzői forrásaink információinak alapos kiértékelése után szeretném bejelenteni, hogy hét napon belül három, Szlovákiában szolgálatot teljesítő orosz diplomatának be kell fejeznie tevékenységét, és el kell hagynia az országot” – szögezte le Eduard Heger közleményében, amelyet a szlovák kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.    

A miniszterelnök egyúttal ismételten szolidaritását fejezte ki Csehországgal, melyet teljes támogatásáról biztosított.    

A közlemény szerint hangsúlyozta: a szlovák kormány prioritása, hogy garantálják az ország és lakosai védelmét. Hozzáfűzte: ehhez hozzátartozik a biztonsági kockázatok kiértékelése is annak érdekében, hogy a Szlovákiában működő diplomáciai missziók a szlovák törvényekkel és a nemzetközi megállapodásokkal összhangban tevékenykedjenek. A közleményben a miniszterelnök megerősítette, hogy Szlovákia érdekelt az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok építésében, oly módon, hogy azok alapja a kölcsönös tisztelet legyen.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kopa
2021. április 23. 07:43
Nyugi, nem fognak éhezni a kiutasítottak, nemsokára mind Berlinben fog dolgozni.
Bátya62
2021. április 22. 21:50
No, miért vártatok idáig? Már így is rezgett a léc! Ejnye bejnye!
Fekete85
2021. április 22. 20:53
A kgb s Putyinelnökúr jó elvtárs, a a narancspártunk is kommunista gyökerű, Putyin elnök úr is, tehát rohadékok de nem baj, mert hazaffyk. Legalábbis lopás közben azt mondják.
Himalája
2021. április 22. 20:51
Ha a csehek minket is arra kérnek, hogy legyünk velük szolidárisak, akkor cserébe követelnünk kéne a Benes dekrétumok hatálytalanítását és fizessenek végkilégítést a dekrétumok áldozatainak vagy azok utódjainak. Mivelhogy itt már nem babra megy a játék, úgyhogy akkor valamit valamiért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!