Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Emberi sejteket tartalmazó majomembriókat hoztak létre amerikai és kínai szakemberek, akiknek eredményei segíthetik a beültethető emberi szervek növesztésére irányuló kutatásokat, ugyanakkor felélesztették az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.
A kutatók emberi őssejteket juttattak be makákóembriókba, amelyek fejlődését 20 napig tanulmányozták – írja a BBC News.
A mostani tanulmányt, amelynek eredményeit a Cell című folyóiratban publikálták, Juan Carlos Izpisua Belmonte, az amerikai Salk Intézet professzora vezette, aki 2017-ben részt vett az első ember-sertés hibrid létrehozásában.
és segíthet jobban megérteni az emberi fejlődés korai szakaszát, a betegségek kialakulásának és az öregedésnek a folyamatát. A professzor szerint a tanulmányuk megfelelt az ilyen jellegű kutatásokra vonatkozó jelenlegi etikai és jogi irányelveknek. Néhány kutató azonban aggályainak adott hangot a kísérlettel kapcsolatban, mondván, hogy bár most 20 nap után elpusztították az embriókat, mások azonban megpróbálhatják majd hosszabb ideig tanulmányozni a hibrideket. Ezek a szakemberek a részben emberi kimérák létrehozásával kapcsolatos kérdések nyilvános megvitatását sürgetik.
(MTI)
Fotó: Majmok bolygója (Planet of Apes) 1968.