Folytatódtak a zavargások Minnesotában a Brooklyn Centernél

2021. április 13. 18:51

Hétfő éjszaka újabb zavargások törtek ki Minnesotában, miután a tüntetők nem vettek tudomást a korábban elrendelt kijárási tilalomról és összecsaptak a rendőrökkel – számolt be kedden az amerikai sajtó.

2021. április 13. 18:51
null

A tüntetők azért gyűltek össze a minneapolisi Brooklyn Center nevű negyed rendőrségi épülete előtt, hogy tiltakozzanak a vasárnap – egy rendőri igazoltatás közben – lelőtt fekete bőrű férfi halála miatt.

„Különböző bűncselekmények, köztük a kijárási tilalom megszegése és garázdaság miatt körülbelül 40 embert tartóztattak le” – mondta kedd hajnali sajtótájékoztatóján Matt Langer, a Minnesota állambeli járőrök ezredese.    

Sokkolónak hitte a fegyverét, és lőtt a rendőr

A 20 éves Daunte Wrightot vasárnap lejárt gépjármű-regisztrációja miatt állították meg a rendőrök.

Miután ellenőrizték a sofőr adatait, kiderült, hogy elfogatóparancs van érvényben ellene. Hétfőn bemutatták az igazoltatás közben készült rendőrségi felvételeket is, amelyeken az látszik, hogy az egyik tiszt megpróbálta megbilincselni Wrightot, de a férfi kiszabadította a kezét és beugrott az autójába.

Ekkor egy másik tiszt háromszor azt kiabálta, hogy sokkoló, leadott egy lövést a kezében lévő fegyverből, majd azt mondta: lelőttem.    

Tim Gannon, Brooklyn Center rendőrfőkapitánya hétfőn azt mondta: „a felvételekből és a tisztek reakciójából úgy tűnik számomra, hogy véletlen fegyverhasználat volt, amely Wright úr tragikus halálát okozta”.     

A rendőrök hétfő éjszaka a kijárási tilalomra hivatkozva megpróbálták feloszlatni a tüntetést

A demonstrálók ellenszegültek és kövekkel, illetve palackokkal kezdték dobálni a hatóság embereit. A beszámolók szerint több rendőrtiszt is megsérült. "Hónapok óta azt mondjuk, hogy a garázda viselkedést nem fogjuk tolerálni. És sajnos ma este ezzel találkoztunk"- mondta sajtótájékoztatóján Booker Hodges, a minnesotai közbiztonsági minisztérium munkatársa.    

A rendbontók – a vasárnapi eseményekhez hasonlóan – üzleteket is kifosztottak és egyet felgyújtottak.

Sajtóbeszámolók szerint egyes tulajdonosok csak úgy tudták megvédeni saját vállalkozásukat, hogy éjszaka, fegyvereikkel a kezükben álltak őrt az üzletben és így rettentették el a fosztogatókat. A rendőrség több embert is letartóztatott, volt akinél lőfegyvert is találtak.    

25 éve dolgozik a kapitányságon a rendőrtiszt

A hatóságok hétfőn későn este nyilvánosságra hozták a rendőrtiszt nevét, aki lelőtte Wrightot. Kimberly A. Pottert, aki 25 éve dolgozik a helyi rendőrkapitányságon, ideiglenesen felmentették a munkavégzés alól, amíg a belső vizsgálat és a nyomozás le nem zárul.    

Mike Elliott, Brooklyn Center polgármestere hétfőn azt mondta: teljes mértékben támogatja a rendőrtiszt felmentését.

„Az az álláspontom, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a szakmánkban olyan hibákat kövessünk el, amelyek más emberek életébe kerülnek” – fogalmazott a polgármester.    

George Floyd halála is a közelben történt

A minneapolisi Brooklyn Center nevű negyed mintegy 16 kilométerre található attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedés során meghalt George Floyd.    

2020. május 25-én a városban a rendőrök elő akarták állítani a 46 éves Floydot, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt perceken keresztül.    

Az esetről videofelvétel készült, amelynek képei később az egész világot bejárták és heves tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás miatt. Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben. Tárgyalása jelenleg is zajlik Minneapolisban.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Tim Evans

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marslaki
2021. április 14. 10:13
A Floyd nyakán térdelő Derek Chauvin pere most folyik. Nagy a várakozás, hogy méltó büntetést kap-e? Láttam egy internetre kitett videót, ahol egy afroamerikai nő azzal fenyeget, hogy ha nem lesz megfelelően súlyos a büntetés, akkor a BLM erősebb demonstrációkba (fosztogatás? polgárháború?) kezd.
Biivisz
2021. április 13. 23:07
És akkor most ugye az van a transzparenseken, hogy "FUCK BIDEN!"
annamanna
2021. április 13. 22:10
Tipikus érzékenyítő videó (amúgy a zene jó): https://www.youtube.com/watch?v=xF0Qx9XQCNI Sztori: a csúf agresszor fehér szőke lelövi a szelíd autótolvaj feketét.
balsors
2021. április 13. 20:27
Felháborító, hogy korlátozzák a szabad rabláshoz, gyilkoláshoz, boltfosztogatáshoz való jogot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!