Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) véleménye szerint ugyanakkor szükséges a vakcina termékinformációjának frissítése. Javaslatuk szerint az oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”.
„Az egészségügyi szakembereknek és az oltásra váróknak tisztában kell lenniük azzal az eshetőséggel, hogy a beoltástól számított három héten belül nagyon ritka esetekben vérrögök képződése, illetve a trombociták számának csökkenése fordulhat elő” – fogalmaztak. A jelentett esetek többsége 60 év alattiaknál, többségükben nők között fordult elő az oltást követő két héten belül. A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azonban konkrét kockázati tényezőt nem azonosítottak – emelték ki.
Megjegyezték, hogy a vizsgált esetek hasonlóságot mutatnak az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagánál jelentkező nagyon ritka rendellenességhez. A vérrögképződés szokatlan módon az agy sinus vénáiban, a hasi vénákban és az artériákban fordult elő. A vérrögképződés egyik elfogadható magyarázata, hogy a vakcina immunválaszt vált ki, amely hasonló állapothoz vezet, mint amely a heparinnal kezelt betegeknél néha előfordul. Az úgynevezett heparin indukálta trombocitopénia (HIT) a heparin kezelés egyik legsúlyosabb szövődménye, mely adott esetben tromboemboliás komplikációkhoz vezet.