Bibliai idézetért tartóztattak le egy hittérítőt Londonban

2021. április 30. 13:56

A „homofób” igehelyet idéző utcai prédikátort azért tartóztatták le, mert „stresszt és aggodalmat” okozott a feljelentést tevő járókelőknek – adta hírül a Breitbart.

2021. április 30. 13:56
null

Két protestáns prédikátor az Uxbridge londoni metrómegálló kijáratánál tartott utcai igehirdetést. Ez egyébként Boris Johnson miniszterelnök egyéni választókörzetének központja is. Az egyik prédikátor, a szabad metodista egyházhoz tartozó Peter Simspon számolt be arról, hogy társát erőszakosan, rángatva vitte el az utcáról a rendőrség, miután három járókelő feljelentést tett ellene – írja a Breitbart. 

Az első beszámoló a Conservative Woman (Konzervatív Nő) folyóiratban jelent meg. Eszerint az előállított John Sherwood a prédikációjában a Teremtés könyvének első fejezeteiből idézett, majd a következőt mondta: „Isten úgy tervezte meg az embert, hogy családokba helyezte őket, amelynek a feje egy nő és egy férfi, nem két apa, vagy két anya. Isten férfiúvá és asszonnyá teremtette az embert, saját képére és hasonlatosságára, amely Isten természetes rendjének alapja”.

A rendőrség közölte velük, hogy három panaszt kaptak a prédikáció miatt. A rendőr figyelmeztette a két férfit, hogy ne tegyenek „homofób” kijelentéseket és, hogy „nincs joguk olyat mondani, ami másokat sérthet”.

Végül a rendőrök erőszakosan lerángatták az emelvényéről a hetvenöt éves Sherwoodot, és megbilincselték a prédikátort.

Az esetet szemtanúk videóra vették, és feltöltötték Christian Concern nevű jótékonysági szervezet Twitter-oldalára.  

 

 

A londoni Fővárosi Rendőrség szóvivője a Premier Christian News hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta: „Április 23-án, pénteken 13:35-kor a járőröket egy járókelő értesítette arról, hogy állítása szerint egy homofób kijelentéseket tevő férfit észlelt az Uxbridge metróállomás közelében. Számos más egyén is felkereste a tiszteket, aggodalommal számolva be a férfi által használt nyelvezet miatt. A tisztek beszéltek a 71 éves férfival, akit a közrendről szóló törvény 5. szakasza szerinti bűncselekmény gyanúja miatt letartóztattak.” Miközben Sherwoodot elvezették a beszámolók szerint a gyülekezet egyik tagja odakiáltott a rendőröknek: „Mi történt ezzel az országgal, hogy már nem lehet a Bibliából prédikálni?” 

 

 

Sherwood egy éjszakát töltött egy, a Heathrow repülőtérhez közeli fogdában, és csak másnap délben engedték el. A prédikátort ugyan elengedték, de továbbra is nyomozás folyik ellene. A Breitbart írása arról is beszámol, hogy állítólag az őt kihallgató rendőrök azt is megkérdezték tőle, mit tenne ha homoszexuális lenne a gyereke.

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1Szkeptikus
2021. május 01. 15:00
Ide is eljutottak . Még nincs vége, még mindig lehet lejjebb süllyedni.
neven
2021. május 01. 11:42
a normálisabbakat meg sokkolja és stresszeli a szivárványosok nyomulása és arcbamászó viselkedése, vonaglása. mi is jelentsük fel őket ezért, és le is tartóztatják őket???!!!!!!!!!!!
Jack Reynor
2021. május 01. 07:50
Dühöng a HETEROFÓBIA, NORMALITÁSFÓBIA.
mokány
2021. április 30. 21:09
Szintet lép az orwelli rendőrállam. Melleesleg megérdemli az egész nyugati világ. Ők hozták ránk a bolsevizmust. Ez az új rendszer még rohadtabb lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!