Balról indult, de a jobboldalra ült át a lengyel politikusnő

2021. április 07. 09:19

Képzeljük el, mintha nálunk egy balos politikusnő átülne a KDNP-hez. Ez történt Lengyelországban, ahol Monika Pawłowska közölte: bölcsebb lett a korral, és pártja immár csupán ideológiai kérdésekkel foglalkozik, elvesztve szociális érzékenységét, ezért inkább átül a jobboldalra.

2021. április 07. 09:19
null

Nizalowski Attila írása

 

A 37 éves Monika Pawłowska személye ismeretlen Magyarországon, akárcsak a 60 éves Jarosław Gowiné. A cambridge-i egyetemen tanult úriembernek épp a napokban fejeződött be a 14 napos intenzív kórházi ellátása. Gowin arra hívta fel a figyelmet a kezelését követő nyilatkozatában, hogy mindenki vigyázzon magára és másokra. A figyelmeztetés ráfér a lengyelekre, ugyanis sokan már-már sportot űznek abból, hogy kijátsszák a járványügyi szabályokat.

Pawłowska asszony és Gowin úr a minapi hírekben együtt szerepeltek. Nem a covid miatt, hanem mert Pawłowska asszony bejelentette, hogy függetlenként, ám Gowin politikai mozgalmához csatlakozva folytatja pályafutását.

Sokan áprilisi tréfának tartják az asszony nyilatkozatát, mások pedig úgy fogalmaznak, hogy

a Szejm mostani ciklusának ez az eddigi legmeglepőbb fejleménye.

A dolog megértéséhez tudni kell, hogy Pawłowska asszony vezető baloldali személyiség volt eddig, Gowin úr ugyanakkor konzervatív jobboldali politikus. 

Monika  Pawłowska a Varsói Egyetemen tanult állam- és nemzetközi tudományt, aztán saját vállalkozást vezetett, majd egy veterán baloldali képviselő asszisztenseként különféle esélyegyenlőségi és nőjogi szervezetek vezetőségébe választották be. Önálló politikai karrierje a Demokratikus Baloldali Szövetségben (új nevén: Nowa Lewica) és a 2019-ben alapított Tavasz (Wiosna) nevű pártban indult. Utóbbi

önmagát szociáldemokrataként, szociálliberálisként, antiklerikálisként, feministaként és zöldként határozza meg,

s jellemző módon olyan irányzatok működnek benne, mint a „Női tavasz”, a „Zöld tavasz” és a „Szivárvány tavasz”.

Pawłowska 2019-ben, a legutóbbi választáskor lett a Szejm tagja, s miközben a baloldali frakció alelnöke lett, közben mindenféle honvédelmi, belügyi és védelmi ipari bizottságba is beválasztották. Hozzátartozik még a portréjához, hogy egy férfi pártársa eljárást kezdeményezett ellene durva beszéd miatt. Az eljáró fegyelmi tanács kimondta róla, hogy a szavait valóban jobban megválogathatná, de mobbingra (pszichológiai terrorra) utaló nyomokat nem talált.

Gowin úr a képviselőasszonnyal ellentétben régi harcos a politikában. Miniszterként vagy miniszterelnök-helyettesként tagja volt a Tusk-, a Szydło- és a Morawiecki-kormányoknak is. Az általa vezetett párt, a Szövetség (Porozumienie) konzervatív-liberális, republikánus és kereszténydemokrata, azaz közép-jobboldali párt. Mint ilyen, jelenleg a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) mellett felsorakozva kormányzó párt.

Monika  Pawłowska váltása és befogadása némi túlzással ahhoz hasonló, mintha nálunk egy balos politikusnő átülne a KDNP-hez.

Nekünk, magyaroknak egy okból érdekes az eset, azért, amit Pawłowska a döntése indokaként felhozott. Először is

leszögezte, hogy nem ő változott meg, csupán bölcsebb lett a korral,

és ő továbbra is keményen fog dolgozni a választói jóléte érdekében. Majd ezt követően kijelentette, hogy a pártja immár csupán ideológiai kérdésekkel foglalkozik, elvesztve szociális érzékenységét és azt a képességét, hogy tegyen is valamit az emberekért. Ezért kellett neki váltania és csatlakoznia a jobboldalhoz.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Atilla
2021. április 07. 15:43
Ez mind szép és jó Lengyelországban megtörténhetett,de nálunk ilyen nem nagyon történhet meg... Hogy miért? Hogyan fogadhatna be a jobboldal szellemileg ennyire leépült embereket ? Alig lehet egyedül,felügyelet nélkül az utcára engedni őket !
istvanpeter
2021. április 07. 12:14
Befogadnám a koalíciómba.
masikhozzaszolo
2021. április 07. 11:47
Úgy mondják hivatalosan: korai Alzheimer. Vagy bölcsebb lettem. Libsiül.
Mócsing
2021. április 07. 11:28
Nálunk meg a jobbról indult balra ültből van pár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!