Egy francia város, ahol immár az iszlám az úr

Nyitókép: mecset Trappes-ban

Trappes nagyjából 30 ezres kisváros Párizs szomszédságában, a franciaországi Yvelines megyében. A megye leghíresebb települése Versailles, ám nemrégiben egy másik yvelines-i város is hírnévre – igaz, jóval kétesebb hírnévre – tett szert: Conflans-Sainte-Honorine-ban fejezte le egy iszlamista merénylő Samuel Paty történelemtanárt tavaly október 16-án (az ügy részleteiről bővebben itt írtunk).

A merénylet színhelyétől harminc kilométerre – és egyébként a Nagy-Trianon palotától pár kilométerre – fekvő Trappes lakosságának 70 százaléka muszlim vallású, s a lakosok 40-50 különböző nemzetiséget képviselnek.

Franciaországból 2013 és 2016 között e városból kelt útra a Közel-Kelet felé a legtöbb dzsihádista, szám szerint 67 – ez lakosságarányosan európai rekordot is jelent. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szélsőségekkel sokszor cinkosként viselkedő baloldalnak is erőssége a város: a soraikból kikerülő polgármesterek jellemzően szemet hunynak a dzsihádista térnyerés felett.

A Valeurs actuelles 2017-ben készített riportot a településen. A lap cikkéből kiderül, hogy a „fehérek és a bankok utcáján”, a rue Jean-Jaurèsen még emlékeztet valami a francia életmódra, egy katolikus iskola és kocsmák is találhatók itt, ezen a környéken kívül azonban „az integráció fordított irányban zajlik”: nincs egy hentesüzlet sem, ami ne lenne halal, a férfi-női fodrászüzletek jórészt megszűntek, s a városban egyetlen templom mellett öt muszlim imahely működik.

A decemberben készült riport szerzője megjegyzi: az utcákon a polgármesteri hivatal „boldog évvégi ünnepeket” kívánó feliratán kívül semmi sem jelezte azt, hogy közeledik a karácsony, a muszlim kultúra kötődő elnevezések és jelképek viszont nagyon is meghatározzák az utcaképet. A munkanélküliség 20 százalék körüli, ám a radikalizálódás szociális hátteréről szóló klisék itt nem érvényesek:

– hangsúlyozza a riporter.

Trappes büszkélkedhet azzal a címmel, hogy a modern Franciaország történetében itt tört ki először egyértelműen vallási töltetű zavargás: 2013-ban négy napig gyújtogattak, miután a rendőrök előállítottak egy burkát viselő nőt (az országban 2010-ben tiltották be az egész testet fedő viseletet).

A versailles-i ügyészség 2016-ban megállapította: a városban komoly aggodalomra ad okot az, hogy

s az üzletek többsége e közösség szolgálatában áll.

De a Le Monde két, jobboldalisággal nehezen vádolható újságírónője, Ariane Chemin és Raphaëlle Bacqué is a rémisztő trappes-i helyzetre hívták fel a figyelmet 2018-ben megjelent könyvükben (La Communauté). Ebben olyan női lakosokat szólaltattak meg, akik nem mernek többé beülni a kávézókba vagy nyáron fedetlen karral kilépni az utcákra – de beszámoltak arról is, hogy egyes muszlim fiatalok tisztelettel adóznak a Közel-Keletre távozott trappes-i dzsihádistáknak.

Didier Lemaire, a szót emelő filozófiatanár

Lemaire tanúságtétele

A kisváros az elmúlt hetekben került be újra a hírekbe, miután Didier Lemaire, egy trappes-i gimnázium filozófiatanára, aki a Chemin-Bacqué-könyv egyik megszólalója is volt, Samuel Paty halála után a L’Obs-ban közölte tanárkollégáinak címzett nyílt levelét. Lemaire kifejtette: csupán akkor lehet szabad egyéneket nevelni, ha az állam biztosítja azt, hogy egyetlen közösség se erőltethesse rá másokra világnézetét, illetve az iskola a „humanista, tudományos, művészeti és filozófiai tudás” átadásával formálja állampolgárrá az embereket.

Az első feltétel azonban szerinte már Franciaország egyes helyein nem adott:

Mint írja: a 2015-16-os merényletek után prevenciós tevékenységbe fogott, illetve csak fogott volna, mivel erőfeszítései „őt meghaladó erőkbe” ütköztek. Trappes-ban – a konkrét terrorizmussal gyanúsított személyeken túl – 400 radikális iszlamistát tartanak számon a hatóságok, akik zavartalanul folytathatják ténykedésüket. 

Samuel Paty gyilkosa csupán ökle volt annak a projektnek, amit ideológusok ezrei hajtanak végre, akik – mint valaha a nácik tették – az áldozati érzelmekre apellálva keltenek gyűlöletet és készítik elő akcióikat.

Stratégiájuk abban áll, hogy a merényleteikkel apránként kifárasztják az ellenséget, akivel szemben egy frontális háborúban nem lenne esélyük. A francia társadalomba kevésbé integrált rétegekben erősítik „megalázottságuk” érzését, illetve a vallási tisztaság ideáját ültetik el bennük. Eközben a progresszisták rossz lelkiismeretére játszanak, hogy együtt léphessenek fel a „rasszizmus” és a „kirekesztés” ellen.

a diák- és szülőszervezetekbe, meggátolnak mindent, ami a gyertyákon és virágokon túl érdemi válasz lenne a terrorizmusra. A fanatizmus elleni védbástyáknak tüntetik fel magukat, miközben szorosan együttműködnek a francia életmód ellenségeivel – írja Lemaire.

„Egy terror útján folytatott háború elején állunk, ami általánossá lesz, felerősödik, mivel polgártársaink nagy része nem hajlandó tudomást venni arról, hogy fenyegetik az örökségünket” – fogalmaz a filozófiatanár. Samuel Patyban megvolt a bátorság, hogy tudomást vegyen erről a veszélyről, ám nem védték meg az intézmények, amelyek változatlanul halogatják a szembenézést.

Lemaire később a Figarónak adott interjújában arról beszélt, hogy számos diákja skizofrén állapotban él a „felvilágosodás és Franciaország világa”, illetve közösségük normái között, s míg az iskolában megélhetnek némi szabadságot, otthon szigorú szabályokhoz kell tartaniuk magukat – az iszlamista nyomás azonban egyre csak nő.

Egyes osztályokban pedig azt látja, hogy a lány és fiúk tanulók szigorúan egymástól elkülönülve ülnek.

Ali Rabeh polgármester

Olaj a tűzre?

A nyílt levél megjelenése után Lemaire-t tanítványai egy része, de még egyes tanárkollégái is gyűlöletkeltőnek, rasszistának nevezték. Előfordult, hogy egy-egy tanóra során diákjai számon kérték őt, miért írt levelet „ellenük”, egy anyuka pedig azt mondta neki, ha így folytatja, ő lesz „a második Samuel Paty”. A közösségi oldalakon csak úgy forrtak az indulatok Lemaire kiállása miatt, a fenyegetőzések nyomán pedig a tanárt rendőri védelem alá helyezték.

Február 11-én Lemaire bejelentette: elhagyja a tanári pályáját, de harcát folytatni fogja. Ami a trappes-i lakosokat illeti, sokakat felháborítottak közülük Lemaire szavai – a leghangosabban a baloldali városvezető, Ali Rabeh tiltakozott, aki

és szerinte túlzás Trappes-ot „elveszett városnak” titulálni.

A városvezető egyébként marokkói bevándorló szülők gyermeke, a Szocialista Pártban azzal lett híres, hogy előszeretettel fúrta párttársait – viszont közeli bizalmasa a trappes-i választókerület korábbi nemzetgyűlési képviselőjének és 2017-es szoci elnökjelöltnek, Benoît Hamonnak, s vele tartott annak új pártjába, a Génération·s-ba is.

Hasonlóképpen felháborodott Jean-Jacques Brot, Yvelines megye prefektusa, aki szerint Lemaire csak olajat önt a tűzre, és buldózerrel zúzza szét a radikális iszlám ellen elért eredményeket – kritikusai szerint viszont éppen Brot lehetne az iszlamista nyomulást naiv tétlenséggel figyelő politikai kinevezett archetípusa. A L’Express megszólaltat egy imámot, Abdelaziz Al Jaouharit, aki Yvelines korábbi prefektusával a radikalizáció megakadályozását szolgáló programokban dolgozott – a Brot 2018-as kinevezését követő „reorientáció” nyomán viszont szalafista egyesületek képviselői jelentek meg a közintézményekben. Nem szalafisták, hanem „rigoristák” – pontosít Brot, aki szerint a két jelző között azért van különbség. Al Jaouhari meséli el azt is, hogy Brot hivatalba lépésekor kijelentette: nem a titkosszolgálati jelentések fogják meghatározni azt, hogy prefektusként kivel épít ki kapcsolatot.

Ali Rabeh polgármester a Lemaire-ügy kirobbanása után egyébként stábjával együtt megjelent a filozófiatanár gimnáziumában, hogy – a tanári kar nem kis megrökönyödésére – szórólapokat osztogassanak a diákoknak, amelyeken elítélik az ellenük tett „erőszakos kijelentéseket”.

ezzel rácáfolva Lemaire kijelentéseire – igaz, a fodrászattal szemben található halal hentest és muszlim butikot már nem mutogatta ilyen hévvel.