Svéd késelés: mégsincs terrorgyanú

2021. március 04. 15:58

Az elkövető kilétét nem közölte a rendőrség, csak annyit, hogy kisebb bűncselekmények miatt ismerték korábbról.

2021. március 04. 15:58

A svéd rendőrség házkutatást tartott szerda éjjel egy lakásban azzal a bűnüggyel kapcsolatban, amelyben egy huszonegynéhány éves férfi késsel megsebesített aznap hét embert Vetlanda kisvárosban. Adam Rullman, az ügyben illetékes ügyész az SVT svéd közszolgálati televíziónak csütörtökön azt mondta, hogy a történteket egyelőre nem terrorcselekményként kezelik. Az elkövetőt többrendbeli gyilkossági kísérlet gyanújával fogták el. A késelő indítékát egyelőre nem sikerült kideríteni. Rullman hangsúlyozta, hogy a nyomozás még korai szakaszában tart.

A támadót a rendőrség a combján meglőtte, őrizetbe vette és kórházba szállította. Nincs kihallgatható állapotban. A szerdai jelentések még nyolc áldozatról szóltak, viszont a megtámadottak közül három életveszélyes, további kettő pedig súlyos állapotban van kórházban. A rendőrség a nap folyamán még azt közölte: továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy az ámokfutás terrorista indíttatású volt. Az elkövető kilétét nem közölték, csak annyit, hogy ismerték korábbról kisebb bűncselekmények miatt. Egyelőre nincs jele annak, hogy a támadáshoz bárki másnak köze volna.

A Dagens Nyheter című napilap értesülései szerint az átkutatott vetlandai lakás a támadóé. A rendőrök este beszéltek a szomszédokkal, és bizonyítékokat vittek el a lakásból.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zrx8
2021. március 04. 20:26
Azért nagy megkönnyebbülés a svédeknek a tudat, hogy ha legközelebb egy boxos megkéseli őket a nyílt utcán, azt nem terrornak szánja, csak ilyen kedve volt..
Szuverén maffiaállam
2021. március 04. 20:11
Megint lyukra futott a propagandamédia.
fatman
2021. március 04. 17:44
hány embernek kell még meghalnia, h felébredjenek???
Lotti
2021. március 04. 17:26
Svédországi infó: A vetlandai tettes, aki tegnap 7 svéd férfit késelt meg rövid idön belül, egy 22 éves afgán, Tamim Sultani. Ideiglenes tartózkodási engedélye van, amit most kell meghosszabbitani. Korábban a rendörséggel volt már dolga. Kétszer el is itélték már drogos ügyekben,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!