Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy Dan Tanasă összeverekedjen egy USR-s kollégájával a képviselőház folyosóján.

A politikus korábbi megnyilvánulásáról itt írtunk.
A román képviselőház szerdai ülésén került napirendre annak az ügyosztálynak a kérdése, mely a bírák és ügyészek által elkövetett esetleges visszaélések kivizsgálásával foglalkozik. A kormánypártok támogatják a részleg megszüntetését (arra hivatkozva, hogy a megalapítása is hiba volt, semmiféle eredményt nem tud felmutatni, és a külföldi szakértők is a megszüntetés mellett vannak), míg a PSD és az AUR nem támogatja az ügyosztály körüli módosításokat, mert féltik a bírák és az ügyészek függetlenségét.

„A plénumi vita még civilizált hangnemben zajlott. Az érvek és ellenérvek felsorakoztatása után a képviselőház első házként megszavazta a felszámolást előíró tervezetet (171-136 arányban), majd mindenki ment a maga dolgára. Azaz nem mindenki. Volt, aki a képviselőház folyosóján még kakaskodott egy kicsit a téma kapcsán” – írja a Főtér.ro.
Sajtóbeszámolók szerint a konfliktust az robbantotta ki, hogy Silviu Dehelean USR-s honatya számon kérte az igazságügyi minisztert durva hangnemben kritizáló Dan Tanasát (AUR), aki erre a következőképpen reagált:
– hangzott el több indulatszó kíséretében. A dulakodó feleket higgadtabb vérmérsékletű párttársaik választották szét.