Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Kreml-kritikus ellenzéki politikus szerint a börtön vezetése azt is elutasította, hogy egy civil orvos vizsgálhassa meg.

Alekszej Navalnijt január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.
Ahogy azt korábban megírtuk, Navalnijt megviseli az orosz börtön. A jogi képviselő szerint Navalnijnak kedd óta bénul a lába, korábban pedig hátfájásra panaszkodott. Ellenben a börtönőrök véleményével, akik szerint a politikus állapota „kielégítő”.

A börtönbe zárt Kreml-kritikus, Alekszej Navalnij csütörtökön ügyvédjeihez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, hogy a börtönőrök megakadályozzák, hogy aludjon. Ezt a gyakorlatot kínzáshoz hasonlította – írja a Reuters.
Azt is elmondta, hogy kérte a börtön hatóságait, hogy egy polgári orvos meglátogathassa, a korábban írt fájdalmak kivizsgálása kapcsán, de ezt a kérelmét is elutasították.
Kép forrása: MTI
