A mítosz maga a közösség, a közösség maga a mítosz
A szerző szerint a mítoszok célja a tudat és test összehangolása, hiszen a tudat hajlamos másfelé kalandozni, ezért újra össze kell hangolni az a testtel. A mítoszok ezt azzal érik el, hogy a társadalmi bölcseletek eszközével a közösséghez kapcsolják az egyént, vagyis a mítoszok középpontjában nem az individuum, hanem a közösségek fejlődése áll. Ugyanakkor fontos, hogy
a mítoszokat nem szabad összekeverni az intézményesített válással.
Előbbi dinamikus, folyamatosan változik, és minden társadalomban más és más mítoszok léteznek. Utóbbi statikus, az intézményesített vallási szabályok fixek, a vallástörténetek emiatt képesek társadalmakon átívelni. Így lehet, hogy alapvető különbség van a papok és a sámánok között. A sámánok autoritása spirituális, pszichológiai tapasztalatból, vagyis személyes tapasztalatból fakad, míg a papok társadalmi funkcionáriusok, akik csupán közvetítő szerepet játszanak.
A szerző könyvében kétfajta hőstörténetet különböztet meg. Egyik a fizikai tett, amely megában foglalja egy hős történetét, miközben megmenti valaki életét. Campbell példaként Hans Solot említi, aki megmenti Luke Skywalker életét. A másik a spirituális tett, amikor egy hős megtapasztalja az emberi élet spirituális mélységét, ilyen többek között Don Quijote története.