Kína júniusra be akarja oltatni a lakosság negyven százalékát

2021. március 03. 08:03

A szigorú beutazási korlátozásokat azóta is fenntartják, nagyon kevés vízumot adnak ki külföldieknek.

2021. március 03. 08:03
null

A kínai hatóságok azt tervezik, hogy júniusra beoltják a közel 1,4 milliárdos ország lakosainak negyven százalékát a koronavírus ellen – közölte az állami média egészségügyi illetékesekre hivatkozva. Az év végére a tervek szerint a lakosság nyolcvan százaléka megkapja a vakcinát. Egyes térségekben ötven, illetve kilencvenszázalékos beoltottsági arányt akarnak elérni júniusig, illetve az év végére. Eddig a lakosság 3,5 százaléka kapott vakcinát, szakértők szerint az oltási arány azért ilyen alacsony, mert jórészt kordában tartják a vírust.

Az elmúlt hetekben csak külföldről érkezett emberekben mutatták ki a fertőzést, de őket érkezésük után azonnal elszigetelték a szigorú járványügyi előírásoknak megfelelően. A világjárványt okozó koronavírust először a világon a közép-kínai Vuhan városában mutatták ki 2019 decemberében. A járvány legelején sokak szerint nem volt hatékony a védekezés Kínában, de már tavaly január végére szigorú korlátozásokat vezettek be, több millió ember került karanténba, elkezdődött a tömeges tesztelés és kontaktkutatás.

A szigorú beutazási korlátozásokat azóta is fenntartják, nagyon kevés vízumot adnak ki külföldieknek. A nemzetközi repülőjáratok számát jelentős mértékben csökkentették. Az érkezőknek több tesztet kell felmutatniuk, és attól függően, hogy honnan érkeztek két- vagy háromhetes karanténban kell várakozniuk. Nyár óta már csak kisebb járványgócok fordultak elő Kínában, és a hatóságok minden esetben gyors intézkedéseket hoztak. Az élet és a gazdaság nagyrészt visszatért a megszokott kerékvágásba. Az emberek azonban sok helyütt még hordanak védőmaszkot, mérik a hőmérsékletüket, emellett használniuk kell a koronavírusos applikációt, amelyen feltüntetik, hogy melyik boltot vagy éttermet keresik fel.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint a világ legnépesebb országában a járvány kezdete óta 101 013 ember kapta el a koronavírust, közel annyian, mint a lakosság lélekszámát tekintve nála hétszázszor kisebb, kétmilliós Észak-Macedóniában. A koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 4836 ember halt bele Kínában.

(MTI)

(Fotó: Alkalmazottak állnak a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó leányvállalataként működő China National Biotec Group (CNBG) pekingi vakcinacsomagoló üzemében 2021. február 26-án. Az újságírók és fotóriporterek látogatását a kínai kormány szervezte.MTI/EPA/Roman Pilipej)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2021. március 03. 08:41
Az év végére a lakosság 80 százalékát beoltják. 1,4 milliárd embernél szerintem ez fantasztikus.
petabi
2021. március 03. 08:25
"Kína júniusra be akarja oltatni a lakosság negyven százalékát" És akkor a kívánatos 70-80 %-os beoltottsági szinttől még mindég nagyon messze lesznek. Az a kínai vakcináknál a legígértesaebb hír,miszerint gyűlnek az adtok a 3 éves kor felettiek olthatóságáról. Az nagyon fontos lenne,hogy a gyerekeket is lehessen oltani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!