Kiköthet Sziciliában a Sea Watch 3: ügyészségi vizsgálat indul

2021. március 03. 19:36

A Sea-Watch 3 német civilhajó 363 bevándorlóval a fedélzetén kikötési engedélyt kapott a szicíliai Augustában, miközben a sziget ügyészségei újabb vizsgálatokat indítottak a nem kormányzati szervezetek (NGO) földközi-tengeri mentési műveleteiről – jelentette az olasz sajtó szerdán.

2021. március 03. 19:36
null

A Sea-Watch 3 érkezése a késő délutáni órákban várható a szervezet közösségi oldalán közöltek szerint. Az olasz hatóságok a Siracusa melletti Augusta katonai kikötőjét jelölték meg érkezési pontként. Most első alkalommal a német felségjelzésű hajó olaszországi kikötésének engedélyezését a berlini külügyminisztérium szóvivője is kommentálta köszönetet mondva a római kormánynak.    

A német civilszervezet hajója hét hónap először tért vissza a tengerre, és február 26. és február 28. között több migránscsoportot vett fedélzetére,

amelyekkel Málta és Olaszország irányába indult el. A bevándorlók egyharmada kiskorú, és több várandós nő is van a csoportban. A Sea-Watch 3 a legelső NGO-hajó, amely a közgazdász Mario Draghi kormányának megalakulása óta olaszországi partokra érkezik. A hajón utazókat és a legénység tagjaival, karantén alá helyezik.    

A Sea-Watch 3 arról ismert, hogy korábbi kapitánya Carola Rackete 2019 nyarán, még Matteo Salvini belügyminisztersége idején,

megszegte a kikötési tiltást Lampedusa szigetén, és áttörte az olasz hatósági hajóblokádot.    

A szicíliai ügyészségek minden migránscsoport érkezésekor hivatalból vizsgálatot indítanak érkezésük körülményeinek tisztázására. Ragusa város ügyészsége hétfőn jelentette be, hogy vizsgálatot indított a Mediterranea Saving Humans olasz civilszervezet négy tagja ellen. A hatóságok szerint a szervezet Mare Jonio nevű hajója, amely tavaly szeptemberben a dán felségjelzésű Maersk Etienne teherhajóról a nyílt tengeren átvett egy huszonhét fős bevándorló csoportot,

tetemes anyagi juttatásért cserébe szállította őket Szicília partjaira.

Az ügyészségtől lefoglalt bankátutalási dokumentumok szerint a dán fél 125 ezer eurót fizetett a Mediterraneának, vagyis bevándorlóként több mint négyezer hatszáz eurót.    

A dán teherhajót üzemeltető Maersk Tankers cég nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az összeget nem a migránsok átvételéért, hanem a Mediterranea tevékenységének támogatására utalták át.    

Trapani ügyészsége bejelentette, hogy az Orvosok határok nélkül (Msf) és a Save the Children szervezetek huszonnégy tagjával szemben indított vizsgálatot.

A nyomozás három évvel ezelőtt érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indult el: az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a civilszervezetek hajói a mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztetve hajtották végre, az embercsempészek nem egy esetben az NGO-hajókig szállították a bevándorló-csoportokat, és fel is léptek a civilhajókra. A civilhajók  az ügyészség állítása szerint fényjelzésekkel azonosították magukat, így jelezve, hogy az embercsempészek hajó elindulhatnak Líbia partjairól, miközben kikapcsolták azonosító radarrendszerüket, hogy az olasz és nemzetközi hatóságok ne tudják, pontosan hol tartózkodnak.

A civilszervezetek az embercsempészeknek visszaszolgáltatták a migránsok szállítására használt csónakokat és mentőmellényeket.    

Nem ez az első alkalom, hogy a szicíliai ügyészségek vizsgálatot indítanak a civilszervezetek földközi-tengeri műveleteiről. Az első vizsgálat 2017-ben a német civilhajó Juventa lefoglalásához vezetett az illegális bevándorlás pártolása, valamint az embercsempészekkel való cinkosság címén.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemaztmondták Feri!
2021. március 07. 13:45
Megbukott a Sea-Watch, Ez aztán a szivacs! Bocs.
DoomGuy
2021. március 04. 06:22
Ez "komoly szakítópróba" volt... Salvinival ennyit foglalkozik Draghi. Mit hittetek? Mit hitt Salvini?
briganti
2021. március 04. 05:00
Az 363millió Euró hitelt jelent az olaszoknak, amit a lakhatásra, integrációra kell fordítaniuk, hogy szép, színes kultúrájuk legyen. De jó Istenem, hogy nem vagyok digó, mert most zokogna a szívem, hogy mivé lettünk...
bagira
2021. március 04. 01:13
Merkel hadsereget toboroz , euba behordja a kiképzett terroristákat ,egész Európát ezekkel megszállja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!