Igor Matovic sürgette a Szputnyik V jóváhagyását az európai gyógyszerügynökségnél

2021. március 09. 15:48

A koronavírus okozta megbetegedés elleni új vakcináknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) általi gyorsabb jóváhagyását szeretné Igor Matovic szlovák miniszterelnök, aki ezt a véleményét közösségi profilján tette közzé kedden.

2021. március 09. 15:48
null

A szlovák kormányfő ezzel a bejegyzésével Christa Wirthumer-Hochénak, az EMA igazgatótanácsa vezetőjének arra a közleményére reagált, amelyben azt ajánlotta az Európai Unió (EU) tagországainak, hogy egyelőre ne használják az orosz Szputnyik V vakcinát.  

Jó lenne, ha az Ügynökségnél dolgoznának  

„Mindannyian örülnénk annak, ha önök az EMA-ban a következő hónapok során napi 24 órásra és heti hétnaposra változtatnák a munkaidejüket, és így az új vakcinák jóváhagyása nem három hónapot, hanem csak három hetet venne igénybe. Ugyanis a tét az élet, és nem egy” – idézte Igor Matovic bejegyzését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.    

Christa Wirthumer-Hoche vasárnap az osztrák ORF televízió egyik vitaműsorában mondta azt, nem ajánlja, hogy az EU tagországok szükséghelyzeti engedélyeket adjanak a Szputnyik V használatára, amíg az oltóanyagnak az EMA által a múlt héten megkezdett jóváhagyási folyamata véget nem ér.    

Az oroszok szerint az európai ügynökség nem pártatlan

Az orosz vakcina gyártója az EMA tisztségviselőjének kijelentésére reagálva megkérdőjelezte az uniós szervezet pártatlanságát, és bocsánatkérésre szólította fel a nyilatkozót.    

Szlovákia a múlt héten magyar segítséggel kétmillió adag koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt. A beszerzést bírálták a négypárti szlovák kormánykoalíció liberális pártjai és a liberális államfő is. Igor Matovic ugyanakkor kiállt az orosz vakcina beszerzése mellett, és pénteken nyilvánosan köszönetet mondott Magyarországnak, hogy segítséget nyújtott országának a Szputnyik V orosz oltóanyag beszerzéséhez.

(MTI)

Fotó: MTI/Vajda János

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2021. március 10. 11:59
Az AStra zenecát is csak a tagállamok erőteljes sürgetésére engedélyezték. Sokáig már a Szputyikkal sem húzhatják, különben egyre több EU tagállam mutatja be nekik a középső ujját, bár a jelek szerint azért elmennek a falig.
Ninini
2021. március 09. 21:05
Na, végre határozottabb hangot ütnek már meg a többi ország képviselői is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!