Ez lehet a kultúrafogyasztás jövője járványidőszakban? Berlinben kipróbálják

2021. március 13. 20:15

FFP2-es maszk, antigén-teszt, kontaktkutatás – ezek mind a színházlátogatás kötelező kellékei lesznek a berlini színházak márciusi kísérleti programjában.

2021. március 13. 20:15
null

Kísérleti programot indítanak Berlinben annak vizsgálatára, hogy miként működhet az előadóművészet a koronavírus-járvány közben, a tartományi rangú német főváros kormányzatának csütörtöki tájékoztatása szerint világhírű intézmények vesznek részt a vállalkozásban. A járványlassító korlátozások miatt tavaly november óta kényszerszünetet tartó ágazat kísérleti újraindításának nyitánya a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble előadása és a Berlini Filharmonikusok hangversenye lesz március 19-én és 20-án.

A koncertekre, hangversenyekre, előadásokra csak személyre szóló jeggyel és antigén gyorsteszttel kimutatott negatív lelettel lehet belépni. A tesztet a rendezvény napján, legkésőbb a műsorkezdés előtt 12 órával kell elvégeztetni. A tesztet a jegy felmutatásával ingyenesen lehet elvégeztetni a szervezőkkel együttműködő tesztközpontok valamelyikén vagy némely intézmény esetében akár a helyszínen. Fejenként legfeljebb két jegyet lehet vásárolni és csak az adott intézmény online jegyárusító szolgáltatásában. Az elővásárlás március 12-én kezdődik. A vásárlónak a nevét, születési idejét és az elérhetőségét is meg kell adnia, hogy követhetőek legyenek az esetleg keletkező fertőzési láncolatok. A rendezvényeken kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, vagy KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése, valamint az egymás közti legalább másfél méteres távolság és az egyéb helyi fertőzéshigiéniai szabályok betartása.

A Berliner Ensemble társulata az utóbbi évek egyik legsikeresebb német regénye, Benjamin von Stuckrad-Barre Panikherz című művének színpadi változatát adja elő Oliver Reese művészeti igazgató rendezésében. A Berlini Filharmonikusok Rahmanyinov- és Csajkovszkij-szerzeményekből állítottak össze műsort, amelyet Kirill Petrenko zeneigazgató vezényletével adnak elő. A 75 perces koncert felvételét húsvét vasárnap, április 4-én sugározza az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió.

A programhoz csatlakozott még a többi között az operairodalom klasszikusaira szakosodott berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden), a leghíresebb fővárosi színházak közé tartozó Volksbühne és a közösségi terei és éjszakai klubjai révén a világ sok országában ismert Holzmarkt kulturális központ. A Németországban egyedülálló kísérlet kilenc rendezvényből áll és április 4-ig tart. Utána összesítik és elemzik a tapasztalatokat, amelyek remélhetőleg hozzájárulnak a kulturális intézményrendszer mihamarabbi újraindításához – emelte ki közleményében Klaus Lederer kulturális és európai ügyekért felelős szenátor.

(MTI, a nyitóképen: a Berliner Ensemble átalakított nézőtere. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2021. március 14. 19:43
Németek. :)
Pierre
2021. március 14. 11:27
13 dislike, 1 like (+ az enyem). A kultura mindig felbosszantja az orbanista csocseleket.
Jack Reynor
2021. március 14. 09:57
"A tesztet a jegy felmutatásával ingyenesen lehet elvégeztetni" Attól a tesztnek még ugyanakkora a költsége. Hamvába holt ötletek, annyi értelme van csak, hogy bekerültek vele a sajtóba, sajnáltatják magukat. A sznob színházbajárókon kívül minden normális színházbajáró megvan színház nélkül a járvány alatt. A sznob meg hőzöngeni fog, bunkózni a többit. Ezért sznob.
Ninini
2021. március 14. 06:53
Ennél egyszerűbb lenne fizetős konferenciabeszélgetésbe vonni az érdeklődőket, ahol mindenki bevonulhat a saját nappalijába, megmutatva a nyitva tartás utolsó pillanatában vásárolt méregdrága ruháját, elfoglalhatja a helyét, köhöghet, sutyoroghat és műélvezhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!