a diagnózist csak szerológiai vizsgálattal vagy mélyebb légúti mintavételen alapuló úgynevezett RT-PCR teszttel lehetett megállapítani.
A regionális illetékes hatóságok ezért Bretagne régió Cotes-d'Armor és Finistere megyéiben új eljárást dolgoztak ki az egészségügyi dolgozók számára a fertőzöttek jobb diagnosztizálására. „Elővigyázatosságból a prefektúrák és a regionális egészségügyi igazgatóságok megerősítik a vírus terjedését fékező intézkedéseket, például az oltások felgyorsításával, az egészségügyi előírások fontosságának hangsúlyozásával és a gyülekezések további korlátozásával” – jelezte a regionális hatóság.
A további vizsgálatok lefolytatásáig, amelyek célja annak megállapítása, hogy a variáns hogyan reagál a koronavírus-elleni oltásra, illetve az antitestek jelenlétére, a breton változatot azon kategóriába sorolták, amelybe a világban eddig megjelent több ezer mutáns is tartozik.