600 éve van annak, hogy az egykori Osztrák Hercegség kiirtotta teljes zsidó lakosságát.
A Bécsi Zsidó Múzeum igazgatója, Danielle Spera feleleveníti, hogy az akkori uralkodó, V. Albrecht a zsidó lakosságot evező nélküli csónakokkal a Dunára küldte, a 200 leggazdagabb zsidót pedig úgy végezték ki, hogy elégették. A zsidó közösség így teljesen megsemmisült, a zsinagógájukat is lerombolták.
Az Euronews bécsi tudósítója, arra hívja fel a figyelmet, hogy hamarosan már a holokauszt túlélői sem lesznek életben, így sokakkal még nehezebb lesz megértetni, hogy az antiszemitizmus – amely Ausztriában és Európában továbbra is megosztja az embereket – miért káros jelenség. Johannes Pleschberger úgy összegez, hogy szerinte a politikusok feladata, hogy elősegítsék az ismeretterjesztő programok fejlesztését az iskolákban.