Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ellenséges hangulatban kezdi meg prefektusi tevékenységét Kolozs megyében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Tasnádi István Szilárd, akit csütörtök délután iktattak be tisztségébe.

Mind Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, mind pedig Alin Tise, a Kolozs Megyei Tanács elnöke arculcsapásként értékelte, hogy korábbi kifogásaik ellenére az RMDSZ jelöltje foglalhatja el a tisztséget. A Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó két politikus elsősorban a saját pártja vezetését hibáztatta azért, hogy nem sikerült Kolozs megyébe PNL-s prefektust kinevezni, de az RMDSZ-szel szembeni ellenérzéseiknek is hangot adtak.
A román pártok nem vettek részt a magyar prefektus beiktatásán

A megyék sorrendjében egyenként olvasták fel a prefektusok és alprefektusok kinevezéséről szóló kormányhatározatokat, és hallgatták meg a kinevezett tisztségviselők eskütételét. A kolozsvári ceremónián sem Emil Boc, sem Alin Tise, sem a PNL helyi vezetői nem vettek részt.
Az RMDSZ átadta volna Kolozs megyét Biharért cserébe
Az ünnepélyes eskütételek sora előtt felszólaló Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is kitért a szövetség jelöltjével szembeni bizalmatlanságra. Kijelentette: mindannyian a köz szolgálatában állnak, és a kinevezett tisztségviselők mindenütt együtt fognak működni a választott vezetőkkel, és ez által növekedik a bizalom.
„Nincsen szükség sértődöttségre, mi is jobb országot, jobb közszolgáltatásokat akarunk”
– jelentette ki az RMDSZ elnöke. Korábban Alin Tise, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke a PNL-ből való kilépéssel fenyegetőzött, ha a párt vezetésének nem sikerül megváltoztatnia a Kolozs megyei prefektusra vonatkozó koalíciós egyezséget. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere azzal érvelt a liberális prefektus igénye mellett, hogy a magyaroknak sem jó, ha az RMDSZ-es prefektus kinevezése magyarellenes érzelmeket gerjeszt a megyében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök február közepén azt nyilatkozta:
E cserére azonban nem került sor. Tasnádi István Szilárd szerdai kinevezése után Alin Tise a Ziua de Cluj portálnak adott videointerjúban
Kijelentette: válaszlépésként fontolgatja Vákár Istvánnak, a Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnökének a leváltását. Mindezt azzal magyarázta, hogy a Kolozs megyeiek érdekeit kell védenie. Alin Tise hozzátette: nem lép ki a PNL-ből, mert elveszítené a tanácselnöki mandátumát, amit közvetlen választással szerzett, és nem a párt vezetésétől kapott.
„A legkisebb kilengést sem fogom neki megengedni”
Emil Boc kolozsvári polgármester, korábbi miniszterelnök a Napoca FM kolozsvári rádióban példátlannak nevezte, hogy a PNL semmibe vette a párt Kolozs megyei szervezete vezetőségének az igényét. Emil Boc kijelentette: nem ismeri az új prefektust, és nincsen baja a személyével, de fokozottan érdekli, hogy miként fogja tiszteletben tartani az ország törvényeit, és miként fogja tisztelni a nemzeti szimbólumokat.
„A legkisebb kilengést sem fogom neki megengedni” – tette hozzá Emil Boc.
(MTI)
Fotó: MTI/Kiss Gábor