A belgák nem viccelnek, ha drónokról van szó, olyat léptek, ami Putyint is meglepi

Egy tizenöt drónból álló kötelék után most már aztán tényleg vizsgálatot indítanak.

Kedd hajnaltól új lengyel kormányrendelet alapján lehet belépni Lengyelország területére.
A kormányrendelet értelmében a többi között az általános és középiskolások, a felsőoktatásban tanulók és a doktori képzésben résztvevők mentesülnek a korlátozások alól – írja a PAP lengyel sajtóügynökség. A két országban fennálló, a lengyelországinál súlyosabb járványra hivatkozva Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter elmondta: a cseh-lengyel, illetve a cseh-szlovák határ átlépését szombattól kötelezően tíznapos karantén követi, ez alól csak a negatív (antigén vagy PCR) vírusteszt tesz kivételt, vagy az, ha valakit beoltottak az Európai Unióban forgalmazott vakcinával.
A Portfolio hangsúlyozza: szintén szombattól korlátozzák a száj és orr eltakarását szolgáló eszközök körét, mégpedig úgy, hogy csak a szájmaszkot ismerik el hatékonynak. Nem elegendő sálat, kendőt, valamint arcvédő pajzsot használni sem, amennyiben ennek viselését nem egészíti ki szájmaszk.
Az északkelet-lengyelországi Varmia-Mazúriai vajdaságban újból bevezetik a február 12-től országszerte feloldott korlátozásokat, bezárnak a szállodák, a bevásárlóközpontok, a kulturális intézmények és a sportuszodák. Az általános iskolák első, második és harmadik osztályai - amelyek januárban visszatértek a tantermekbe - a régióban ismét távoktatásra térnek át.
Az említett térségben az újonnan fertőzöttek száma jobban növekszik, mint a 16 másik vajdaságban. Míg országszerte a múlt héten átlagosan napi 20 új fertőzöttet regisztráltak 100 ezer lakosra, Varmia-Mazúriában 45-öt. A vajdaságban az ott végzett kutatás szerint nagyobb arányban lép fel a koronavírus brit változata, amely országos viszonylatban a fertőzések mintegy tíz százalékát okozta.
A közel 38 millió lakosú Lengyelországban szerdai adatok szerint 12 146 új fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt. Múlt szerdán 8700 új fertőzöttet mutattak ki. Kifejezetten a Covid-19 miatt 67, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 305 ember hunyt el. A halálos áldozatok száma 93-mal több, mint egy héttel ezelőtt.
Nyitóképen: Gdansk este. Illusztráció. Fotó: Domingo Leiva / Only France / AFP