És Szerbia miért tud gyorsabban oltani, mint az Unió? – hangzott el a kérdés. Angela Merkel szerint azért, mert a szerbek az Európai Unióban nem engedélyezett orosz oltóanyagot használják – ugyanakkor az orosz és a kínai gyártók jelentkezését is örömmel veszi az Európai Gyógyszerügynökség. A kancellár azt is hozzátette:
a nyugati gyógyszeripari cégekkel is azért haladtak lassan a tárgyalások, mert azok minden felelősség alól mentesülni szerettek volna,
amit az EU nem volt hajlandó elfogadni.
A kancellár szerint a már beoltottaknak nem lesznek előjogaik, hiszen az a természetes állapot, hogy az emberek élhetnek az alapvető jogaikkal – az oltás pedig ezt segíti elő. Merkel szerint viszont nem elképzelhetetlen, hogy azok, akik úgy döntenek, hogy nem kérik a vakcinát, „pár dologt nem csinálhatnak majd” a jövőben – de erről részletesebben nem beszélt a német kormányfő.
Nyitókép: HANNIBAL HANSCHKE / POOL / AFP