Megjelent a pestis a Kongói Demokratikus Köztársaságban

2021. február 19. 14:46

Az utóbbi három hónapban több mint 520 pestises megbetegedést és 31 halálesetet jelentettek.

2021. február 19. 14:46
null

 A Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén az utóbbi három hónapban több mint 520 pestises megbetegedést és 31 halálesetet jelentettek – közölték az afrikai ország egészségügyi hatóságai pénteken.

Patrick Karamura, Ituri tartomány egészségügyi minisztere szerint a túlnyomóan bubópestises esetek mellett megjelent a tüdő- és a szeptikémiás pestis is az országban. Mint mondta, az első eseteket tavaly november közepén észlelték Ituriban. Anne Laudisoit, az EcoHealth Alliance civilszervezet járványügyi szakértője szerint

a fertőzöttek átlagéletkora 13 év.

Mint mondta, az első esetek jelentkezésekor tömeges patkánypusztulást tapasztaltak, ami a pestis egyik jele. Hozzátette, hogy a patkányok halálával a rajtuk élősködő bolhák új gazdatestet keresnek, ez pedig az ember. A betegséget okozó baktériumot a rágcsálókon, köztük patkányokon, mókusokon élősködő bolhák terjesztik. A pestis antibiotikumokkal gyógyítható.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/DPA/Maurizio Gambarini

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2021. február 19. 16:12
Na még ez is.... Mindjárt lefosom a bokámat.
kisgul
2021. február 19. 16:07
Ide vezet a túlszaporodás, a természetre kell bízni a dolgot! Emlékszem még gyerek voltam, amikor a Kőrösben annyi törpe harcsa volt , hogy fekete volt tőlük a víz, aztán rákövetkező évre a 90% kipusztult, ami megmaradt,az meg jó nagyra nőtt"
Karbantartó9
2021. február 19. 15:51
Ócska politikai szarság már megint! Van oltás, ellenszer, lehet felajánlani! A képnek pedig a földön semmi köze a hírhez!
Falfirka
2021. február 19. 15:46
remélem a nyugat tártkarokkal várja őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!