Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az RMDSZ feljelentést tett.

Ismeretlen tettesek pénteken megrongálták a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművét – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata.
Az RMDSZ által közölt fényképen az látszik, hogy az 1854-ben Habsburg-ellenes felkelés szítása miatt kivégzett székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszk egyik oldalára a román nemzeti színeket festették fel. Az RMDSZ sajnálatosnak tartja, hogy „ilyen gyalázatos módon próbálnak a román és a magyar közösség között konfliktust szítani fél évvel azután, hogy összefogtunk Marosvásárhely jövőjéért”. Az RMDSZ közölte: elítél minden szélsőséges megnyilvánulást. Egyben arra kérte Marosvásárhely lakóit, hogy ne dőljenek be a provokációnak, maradjanak higgadtak. Azt is közölte, hogy
Szerdán a Székely Figyelő Alapítvány sérelmezte, hogy a román ügyészség és bíróságok nem tekintik uszításnak a nyilvánvalóan magyarellenes üzenetet hordozó mázolásokat. Az alapítvány azt az ügyet elevenítette fel, amikor 2020 januárjában egyetlen éjszakán Csíkszereda, Székelyudvarhely, Mádéfalva, Székelyszentlélek és Hármasfalu bejáratánál fújták le fekete festékszóróval a magyar nyelvű helységnév-feliratokat. A székelyudvarhelyi rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosított egy autót, majd annak rendszáma alapján azonosította az elkövetőt, egy 30 éves bákói férfit, aki beismerő vallomást is tett.
A férfira csak rongálás miatt szabtak ki csekély bírságot, és az ügyészség nem indított eljárást ellene etnikai uszítás miatt. Ezt az ügyészségi határozatot támadta meg a bíróságon a Székely Figyelő Alapítvány. A Székelyudvarhelyi Bíróság azonban az elmúlt napokban kikézbesített ítéletében jogosnak találta az ügy ejtését. A bíróság elismerte a gyűlöletkeltés tényét, de mégsem tartotta indokoltnak a vádemelést az elkövető ellen, mert szerinte hiányzott a tömeg, amely ellen az uszítást elkövették.
Tavaly az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet figyelmeztetett arra, hogy Romániában általában nem kerülnek bíróság elé a gyűlölet által vezérelt bűncselekmények: közel 700 ilyen ügyből, amelyet 2014 és 2018 között vizsgált meg az ügyészség, csupán kilencből lett bírósági ügy, a többi esetben az ügyészek nem tartották megalapozottnak a panaszt.
(MTI)
Nyitókép forrása: RMDSZ Facebook-oldala