Kínában betiltották a BBC-t

2021. február 11. 19:57

A kínai hatóságok letiltották a BBC World News sugárzását, súlyos jogsértésekre hivatkozva.

2021. február 11. 19:57
null

Az illetékes kínai hatóság letiltotta csütörtökön a BBC brit műsorszolgáltató globális televíziós hírcsatornájának, a BBC World Newsnak a sugárzását, súlyos jogsértésekre hivatkozva. A rádiókat és televíziókat felügyelő szerv szerint a BBC World News súlyosan megsértette a Kínáról szóló hírekre vonatkozó szabályokat, amelyek előírják „a helytálló és pártatlan” tájékoztatást, sértette Kína nemzeti érdekeit és aláásta a nemzeti egységet.    

Mivel az adó nem felel meg a külföldi csatornák műsorára vonatkozó követelményeknek, nem folytathatja tevékenységét kínai területen

– indokolta döntését a hatóság. Ez azt is jelenti, hogy a következő évre irányuló működési kérelmét sem fogják elfogadni.    

A BBC World News a legtöbb kínai televíziós kábelszolgáltató kínálatában eddig sem szerepelt, de fogható volt egyes szállodákban, és rezidenciákon is. A Reuters hírügynökség két Kínában dolgozó tudósítója közölte, hogy már most nem tudják fogni az adást.

A BBC kiábrándítónak minősítette a pekingi döntést.

„A BBC a világ legmegbízhatóbb adója a nemzetközi hírek területén, és a világ minden tájáról hiteles, elfogulatlan tájékoztatást ad félelem és szívességtétel nélkül” – írta a társaság egy üzenetben.

Előzőleg, február 4-én a brit médiaszabályzó testület visszavonta a kínai CGTN televíziós adó sugárzási engedélyét, miután egy vizsgálat szabálytalanságot tárt fel a licenc kiadásában.

Londoni reagálásában Dominic Raab brit külügyminiszter „a médiaszabadság elfogadhatatlan korlátozásának” nevezte a lépést, amely szavai szerint „csak rontani fogja Kína megítélését a világban”.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2021. február 12. 13:09
Kína leckézteti az egykor volt hiteles TV-csatornát. A brit TV-adó már észre sem veszi a vérükké vált, beidegzett elfogultságukat.
zakar zoltán béla
2021. február 12. 09:13
30 éve szar!
Korn
2021. február 12. 08:08
A BBC a világ legmegbízhatóbb adója a nemzetközi hírek területén, és a világ minden tájáról hiteles, elfogulatlan tájékoztatást ad félelem és szívességtétel nélkül Muhahaha, nem csípem a kínai rendszert, sőt, de legalább ezen az oldalon lehetnénk néha őszinték, ha már erre verjük magunkat. Így még a helyi rabszolgáitok sem vesznek titeket komolyan.
briganti
2021. február 12. 01:06
nem hittem volna....mármint azt, hogy ezt a nagypofájú, üres, hazug libeárlis foskanálist végre egyszer valaki a helyére teszi.....szar lehet úgy élni, hogy kb 400 évig a fél világ ura vagy, utána pedig már csak egy diplomáciai fikció a nagyhatalmi státusz.....az angolok már régóta ölik saját magukat a multikulti oltárán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!