Az indiai kormány sürgősséggel jóváhagyott egy százezer adagos vakcinaszállítmányt Kambodzsának, és azt tervezi, hogy Mongóliának és több csendes-óceáni szigetországnak is szállít oltóanyagot a koronavírus ellen. Afganisztánba pedig már meg is érkezett egy félmillió adagos szállítmánya – közölték tisztségviselők vasárnap.
Minden jel szerint Újdelhi a vakcinadiplomáciában is fel akarja venni a versenyt Pekinggel
– állapította meg a Reuters hírügynökség. Narendra Modi kormánya már több millió adag vakcinát adományozott közeli országoknak az AstraZeneca cég által kifejlesztett, de helyben gyártott oltóanyagból, noha az indiai oltókampány is csak éppen elkezdődött. Modi regionális kapcsolatainak erősítésére és Kína politikai és gazdasági dominanciájának ellensúlyozására használja fel, hogy országa a világ első számú vakcinaelőállítója számos betegség esetében.
Kambodzsa fontos szövetségese Kínának, amely várhatóan egymillió adag vakcinát szállít neki,
zömmel olyat, amelyet a Sinopharm állami cég fejlesztett ki. Ebből az egymillióból 600 ezer vasárnap már megérkezett Phnompenbe egy különleges repülőgéppel. Ezzel a mennyiséggel az egészségügyi dolgozókat és a hadsereg tagjait fogják beoltani. A 16 millió lakosú délkelet-ázsiai ország az egyik legkevésbé érintett a világjárványban, mindössze 474 fertőzéses esetet jegyeztek fel eddig, és nem volt halálos áldozat.