Először terjedt állatról emberre a H5N8 madárinfluenza

2021. február 21. 16:28

Egészen idáig nem volt olyan bizonyított eset, hogy állatról emberre terjedt volna a betegség.

2021. február 21. 16:28
null

Egy baromfitelep hét dolgozójában mutatták ki a H5N8 madárinfluenza kórokozóját – jelentette az Egészségügyi Világszervezetnek Oroszország. A fertőzöttek már jól vannak, a helyzetet kézben tartják a hatóságok – közölte a Roszpotrebnadzor egészségügyi civil szervezet vezetője, Dr. Anna Popova. Egyelőre nincs jele annak, hogy a fertőzés emberről emberre terjedne.

A madárinfluenza H5N8 vírustörzse a madaraknak súlyos betegséget okoz, az elmúlt években számos állományt kellett leölni miatta Kínában, Oroszországban Észak-Afrikában. Európában is több országban jelen van, többek között az Egyesült Királyságban és Németországban. Franciaország délnyugati részén százezres nagyságrendben kellett májra hizlalt kacsákat megsemmisíteni, Magyarországon Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun megyében bukkant fel. Ugyanakkor eddig nem volt olyan bizonyított eset, hogy állatról emberre terjedt volna.

Az Euronews szerint a szibériai Vektor intézet elkezdte a H5N8 kimutatására szolgáló humán teszt és egy vakcina fejlesztését. A madárinfluenzát vadmadarak terjesztik, akkor tud jelentős károkat okozni, ha a nagy tömegben együtt tartott házibaromfiban jelenik meg. A megfertőződött állományokat általában azonnal kiirtják, hogy elejét vegyék a betegség terjedésének, gyakran a kitörési pont körüli védőzónában is leölik az állományokat. A portál emlékeztet: mivel a fertőzöttnek minősülő országokat számos kereskedelmi partner feketelistára teszi, a hatóságok mindent megtesznek, hogy hamar úrrá legyenek a járványkitöréseken.

Nyitókép: Romain Longieras / Hans Lucas / AFP

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. február 22. 08:54
kukurikúúúú, törökcsááászár! add vissza a gyééémááánt félkrajcáááromat!
kérdés
2021. február 21. 22:49
Mindenesetre én a héten már a paprika-paradicsom palántának valót vetem. Az a gyanúm, hogy megint úgy járunk, hogy kevés átmenettel bedübörög a nyár, és nem lesznek elég erősek a palánták a kiültetéshez.
zsoltkom2
2021. február 21. 18:09
"Először terjedt állatról emberre a H5N8 madárinfluenza " Ez már vagy a 9. csapás. Mit tettek az igazi keresztények, hogy így bedurcult Isten? Nem kellett volna ezt a hírt itt megemlíteni... most majd elkezdődik a kombinálása, hogy jön az orosz covidellenes vakcina és nem mellékesen, de hogyan a csirkeinfluenzájuk is. Tudós legyen a talpán, aki most nem bizonytalanodik el a hitében. Most jött el az ideje az igazi újságírásnak. Ugyi?... magyar identitást elrejtett Magyar Idők, meg a többi sallang. Most egy fideszbank sem ajánlana egy petákot sem garanciabiztosításnak, hogy Cecília még a mi életünkben meg tudja szervezni a hatékony és megmenekülő stratégiát. Ezek a vírusok 100-szor jobban szerveződnek a szép arcú/ intelligens/ magas/ 32 fehér fogú/ Adonisz alakzatú/ konzervatív keresztény szőkék és kék szeműek/ makk egészségűek... a mint(h)a eugenika-programot megjárt Fidesz-csodalényeknél. Az a tanulság, hogy minden embernemesítés (főleg orbán-jobboldali újságok hasábjain) elpocsékolt emberi erőforrás az erőforrásra rászorultak kárára. Nem lettünk előbbre az önmagukat kinevezett Tiszták összes nemesített tudásával-tulajdonságával. Mi a csudának lopják itt a pénzt és a napot? Csak, mert van egy duci gyűrött nadrágosunk és nyakkendőt ide-oda rakosgató ideges Főemberünk, akit nem teszteltek sem magasságban sem intelligenciában stb. ... és mégis a Fidesz 2/3 eugenika képviselője? Piha!
Derek Zoolander
2021. február 21. 17:37
Most akkor ez lesz a következő ? A koronavírus utáni ? Múltkor olvastam hogy brit tudósok "rájöttek" hogy tíz évig fog tartani ez a koronavírus izé. Hihetetlen hol tart már a tudomány. "Megkongatták a vészcsengőt: elsöpri a világot a brit mutáns vírus és 10 évig velünk marad"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!