Elkezdték a Notre-Dame helyreállításhoz szükséges fák kiválasztását

2021. február 16. 15:44

Március végéig mintegy 1000, legalább százéves fát vágnak ki.

2021. február 16. 15:44
null

Jelképesnek is tekinthető, hogy miközben a katedrális boltozatának stabilizálása még nem fejeződött be, a conches-i erdőben az erdészek már elkezdték a huszártorony helyreállításához szükséges tölgyfák kiválasztását. Francois Hauet, az erdőmérnökök normandiai egyesületének alelnöke a France Inter közrádióban elmondta: egyelőre a huszártoronyhoz szükséges ácsolathoz válogatják ki a fákat a megfelelő méretek (magasság, minőség, átmérő) alapján. A fák 50-90 centiméter átmérőjűek, és 8-14 méter magasak. Conches-ban 15-20 fát választanak ki, de március végéig mintegy ezer fát vágnak ki országszerte. 

– mondta Philippe Gourmain, a Notre-Dame felújításának fakivágási koordinátora a közrádióban. „A fákat ki kell szárítani, azaz fel kell fűrészelni, és 12-18 hónapig pihentetni kell, hogy kiszáradjanak” – tette hozzá. 

Az erdők egy részét, amelyekből a tölgyfákat kivágják, még a francia királyok telepítették az egykoron grandiózus francia hajóflotta folyamatos megújításához. Az erdészeti szakemberek szerint ősszel egy újabb hasonló folyamat kezdődik, akkor majd a katedrális tetőszerkezetéhez szükséges tölgyfák kiválasztásával. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a francia erdők bőséggel rendelkeznek a megfelelő méretű tölgyfákkal. Philippe Gourmain elmondta: Franciaország mintegy 600 millió köbméter tölgyfával rendelkezik, ami több mint egymilliárd fát jelent, 5 centiméterestől az egyméteres átmérőjűig. A tartalék évente 14 millió köbméterrel nő, és a tartaléknövekedésnek alig a felét használja fel évente az ország. 

Emmanuel Macron tavaly júliusban engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a leomlott huszártornyot, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortárs építészeti tervek szerint, a 21. század többé-kevésbé merész lenyomatát magán hordozva épült volna újjá a katedrális. Miután a tervek szerint 2024-re be kell fejeződnie a helyreállításnak, sürgőssé vált a helyreállításhoz szükséges minden fa kivágása. 

– emlékeztetett Philippe Gourmain. Az ország minden régiójából érkező fákat és a hozzá tartozó munkálatokat ingyenesen adják az erdők a katedrális helyreállításához. A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Tavaly befejeződött a tűzvész nyomán leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzat elbontása, és ezzel elhárult az omlásveszély, szabad utat adva a tényleges felújítás megkezdésének.

(MTI)

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. február 18. 16:11
Na szegények, azok sem nőnek már az égig. Viszont a gyertyák csonkig égtek az Öreg Nőnél.
Palepoli
2021. február 17. 16:21
A huszártorony 19.század hozzátoldás. De 13. századi stílusú volt.
Griffi
2021. február 16. 20:19
Olyan gyúlékonyak ezek a keresztény templomok mostanában....
enmar
2021. február 16. 20:09
Erre a kis időre? Minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!