Kaparhatják a falat Brüsszelben: Magyarország mögé sorakozhat fel Ausztria, Olaszország és Hollandia

„Szerencsére nem vagyunk egyedül” – fogalmazott az agrárminiszter.

A Tesla riválisa, a Lucid Motors tőzsdére megy, miután egyesül a tőzsdén már jegyzett Churchill Capital IV céggel, amellyel közös piaci tőkeértéke 11,75 milliárd dollár lesz.
A Financial Times kedden arról írt, hogy a kaliforniai székhelyű, startup cégként kezdő Lucid többségi tulajdonosa jelenleg a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF). A még 2007-ben, Atieva néven,
és arizonai üzemének a bővítésére fordítja a részvénykibocsátás révén keletkező forrást. Ezen felül összesen mintegy 2,5 milliárd dollárt nyújt a szaúdi szuverén vagyonalap, az amerikai BlackRock befektetési társaság és a Fidelity alapkezelő a fejlesztéshez. A Lucid és a Churchill egyesülésével létrejövő cég vezérigazgatója és vezető technológiai igazgatója az a Peter Rawlinson marad, aki a Lotus és a Tesla egyik vezetője volt. Ő volt a Tesla Model S főmérnöke is. A Lucidnál talált munkát a Tesla több más vezetője is, köztük Eric Bach, a Tesla egykori mérnöki irodájának igazgatója, vagy Peter Hochholdinger, aki három éven át a Tesla termelésért felelős alelnöke volt. A Lucid bejelentette, hogy arizonai gyárában a korábban tervezett tavasz helyett
amelynek a kezdő ára 77 ezer 400 dollár (mintegy 22,9 millió forint) lesz és egy töltéssel 805 kilométert képes megtenni. A járműgyártó 2022-ben 20 ezer autó kiszállítását tervezi, amit 2026-ra évi 251 ezerre növel és addigra bővíti a termékkínálatot is.
(MTI)
(Címlapkép: Két Tesla Model Y (b, j) és egy Model 3 egy washingtoni kereskedésben. Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)