Hangsúlyozták: ha valóban honosítja az Egyesült Államok területén jogszerűtlenül tartózkodó 11 millió embert, akkor egy „új rekordot” állít fel. Ugyanis így ez a jogszabály lesz az, amely az amerikai történelem során a legtöbb illegális státuszú embernek állampolgárságot ad.
A honosítások következménye
Ennek kapcsán felhívták a figyelmet, az állampolgárság tömeges megadása „pull factorként” működhet, hiszen ha az útnak indulást fontolgatók – vagy akár már úton lévők – azt látják, hogy legalizálják az illegális bevándorlókat, akkor joggal számíthatnak arra, hogy az új rendszer számukra is megadja majd ezt a lehetőséget.
Határvédelem
A Biden-adminisztráció a jobb és hatékonyabb határvédelmi technológiákba való befektetés, a határátlépő pontok infrastruktúrájának fejlesztése, a kormányzati szervezetek közötti együttműködés javítása, valamint a szomszédos országokkal való partnerségi viszony kiépítése útján akarja megreformálni a bevándorlási politikát. Elkötelezettek továbbá a tisztességes és humanitárius elveken alapuló bevándorlási rendszer, valamint a bevándorlókat kibocsátó országok támogatása mellett – írták.